Evszazados_tudassal_es_modern_kutatasokkal_a_Fold_elheto_jovoejeert_nyito

2024. április 29.

Tudományos konferenciát rendeztek a Szegedi Tudományegyetemen „FÖLDRAJZ 100 Szeged - A szegedi földrajzi felsőoktatás centenáriuma” címmel 2024. április 26-án, az SZTE TTIK Földrajzi és Földtudományi Intézetében. A konferencia bemutatta a 2024 évben centenáriumát ünneplő földrajzos (földrajztanár és geográfus) képzés a Dél-Alföldi régió társadalmi, gazdasági fejlődésében betöltött szerepét.

A_CAS_Software_Kft._kapta_az_idei_SZTE_Alma_Mater_dijat_nyitokep

2024. április 23.

Tizennyolcadik alkalommal adták át az SZTE Alma Mater presztízsdíját április 23-án, amelyet a Szegedi Tudományegyetem öregdiák szervezete minden évben azon cégnek ítél, amely kiemelt foglalkoztatója az SZTE-n végzett hallgatóknak, szoros kapcsolatot ápol az intézménnyel és támogatja céljainak megvalósítását. A 2024-es díjazott, a CAS Software Kft. a díj történetében immáron a második cég, amelyik duplázni tudott, és 2011. után újra használhatja az „SZTE Alma Mater Díjazott” címet.

Kariko_Katalin_STI_KJA-1817

2024. április 17.

Karikó Katalin, az SZTE Nobel-díjas kutatóprofesszora szegedi látogatását színesítette az a rendhagyó növényismereti óra, amit a Füvészkertben tartottak a Szegedi Tudományegyetem hallgatóinak. Az egyetem legújabb díját alapító kutatónő a tanóra után megismerkedett azokkal a botanikai ihletésű kerámiaszobor-tervekkel is, amelyek a Tudós nők ösvényét díszítik majd. Karikó Katalin a kukorica szimbólumot választotta magának.

KJA-2207

2024. április 16.

Prof. Dr. Karikó Katalin 2024. április 16-án, kedden délelőtt az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban (TIK) bejelentette, hogy felajánlotta Nobel-díját és a díjjal járó több mint félmillió dollárt a Szegedi Tudományegyetemnek. Az SZTE kutatóprofesszora élménybeszámolót is tartott a Nobel-díj átadását megelőző, svédországi eseményekről és a díjátadóról.

KJA-4615

2024. március 12.

151 ember vesztette életét és az akkori 75 ezer szegedi lakosból 60 ezer vált hajléktalanná, amikor 1879. március 12-én a Tisza elöntötte Szegedet. Európa minden részére eljutott a természeti katasztrófa híre, amely alapvetően megváltoztatta a térség lakóinak életét és az árvízvédelemmel kapcsolatos koncepciókat is. A szegedi nagyárvíz 145. évfordulója alkalmából rendezett tudományos konferencián, 2024. március 11-én a Szent-Györgyi Albert Agóra Dísztermében Szeged történetének legnagyobb természeti katasztrófájára emlékeztek a tudományos élet képviselői és az árvízvédelemben érintett szervezetek, intézmények, hatóságok, köztük az SZTE tudósai.

pexels-pixabay-51947

2024. február 29.

A Szegedi Tudományegyetem legkiválóbb szakértőinek részvételével megalakul Magyarország első olyan kutatócsoportja, amely egy adott régió, terület komplex vizsgálatát képes elvégezni, ezzel segítve a gazdasági szereplőket – elsősorban a borászokat – hogy terméküket tudományos alapokra helyezett módon állítsák elő és tökéletesen tudják pozícionálni a világpiacon.

Biobank VZ

2024. február 14.

Virtuális sétán mutatja be a EUGLOH (European University Alliance for Global Health),- azon belül a kutatásokra fókuszáló EUGLOHria - a kilenc egyetem kutatási infrastruktúrájának legkiemelkedőbb bázisait. A Szegedi Tudományegyetem Biobankja és Funkcionális sejtbiológia és immunológia központja is bekerült az exkluzív válogatásba. A Biobankról még teljesebb képet kaphatnak az érdeklődők, a világszínvonalú létesítmény vezetőjével, Dr. Veréb Zoltánnal készült, angol nyelvű interjú segítségével.

Valora_valt_jovendolesek180_ev_foldrajzkonyveinek_digitalizalt_valtozata_valt_elerhetove_az_SZTE_honlapjan

2024. február 08.

Az SZTE Klebelsberg Könyvtár digitális gyűjteményében immár online is elérhető Dr. Szilassi Péter egyetemi docens földrajztankönyveket tartalmazó magángyűjteménye, mely az SZTE Földrajzi és Földtudományi Intézete, az MTA és a Berlini Humboldt Egyetem együttműködése révén került az online térbe. A közel száz tankönyv és tanári segédlet kiváló korrajz, egyben keresztmetszet a bolygónkon utóbbi 180 évben végbement társadalmi, gazdasági és környezeti változásokról.

A_kozlekedes_a_hulladekkezeles_es_a_varosi_hoszigetek_kezelesere_szolgalo_zoldfeluletek_valamint_a_lakossagi_tajekoztatas_volt_a_tema_az_elso_szegedi_kozossegi_gyulesen

2024. január 17.

Az elmúlt hétvégén rendezték meg Szeged Első Közösségi Gyűlését, az SZTE Phoenix H2020-as projektje keretében, Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata partnerségében és az Enrawell Consulting Kft. szervezésében.

A_foldrajz_mindig_kulcsot_kinalt_a_vilag_megertesehez_megismeresehez.

2024. január 11.

Éppen száz éve, 1924-ben alapították a Földrajzi Intézetet, a mai Geoinformatikai, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszék és Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszék elődjét a Szegedi Tudományegyetemen. Hetven éve folyamatosan, ugyanabban az épületben működik az Éghajlattani Tanszék is. Dr. Pál Molnár Elemérrel, az SZTE Földrajzi és Földtudományi Intézet vezetőjével az intézet múltjáról, az oktatás és a tudományág fejlődéséről beszélgettünk.

pexels-pixabay-256379

2023. december 18.

A távérzékelés, műholdas képek elemzésének területén világszínvonalat képvisel az SZTE Földrajzi és Földtudományi Intézetnek Alkalmazott Geoinformatikai és Távérzékelési Laboratóriuma. A kutatócsoport vizsgálatai lehetővé teszik a haszonnövények hatékonyabb elemzését, tágabb időszakban is. A projekt együttműködő szakmai partnere a Mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.

Szegedet_Magyarorszag_szellemi_fovarosanak_szantak_a_20._szazad_elejen

2023. december 07.

2023. december 7-8. között rendezik meg a Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatalában a VII. „Trianon és a magyar felsőoktatás” konferenciát. Az eseményt közösen szervezi a Szegedi Tudományegyetem, a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár, a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség, a Szeged-Csanádi Egyházmegye és a Gál Ferenc Egyetem. Jelentős és érdekes témákat ismertetnek a szakértők, az elhangzottakat pedig felhasználják majd az SZTE egyetemtörténeti könyvsorozatának harmadik kötetében is.

SZTE Skywalkers

2023. december 01.

Az M5 televízió, Novum című műsora készített riportot a Szegedi Tudományegyetem "SZTE Skywalkers" nevű csapatáról, amely rakétaépítő versenyre készül és hosszú távon egy légkört érintő globális kérdésre is választ adhat.

Atadtak_az_egeszsegtudomanyi_kepzesek_uj_fellegvarat_a_Szegedi_Tudomanyegyetemen

2023. november 21.

Banga Ilonáról, fia és dédunokája jelenlétében nevezték el a Szegedi Tudományegyetem új, egészségtudományi képzési központját, amelyet 2023. november 21-én, névadó és projektzáró ünnepség keretében, hivatalosan is átadtak. A teljesen felújított épületben az egészségtudományi szakterületen tanuló hallgatók mellett oktatóik ismerkedhetnek a legújabb eljárásokkal, technológiákkal és a régióban is egyedülálló képzésekben, kutatásokban vehetnek részt. Az esemény részeként átadták az SZTE Innovációs Díjakat a győzteseknek.

img__tech-bemutatas-80

2023. november 07.

Innovációs díjakat érő, környezetvédelmi szempontból is fontos újdonság az úgynevezett zöld tégla, amely szinte minden típusú tüzelőberendezésnél egyszerűen használható. A katalitikus tégla a gépjárművek katalizátoraihoz hasonlóan működik. Az égésből keletkező füstgáz összetevőket megköti és ott tovább alakítja azokat kevésbé ártalmas vagy ártalmatlan termékekké. Ez javítja az égéshőfokot és csökkenti a károsanyagok, például a szén-monoxid kibocsátását.

Nemzetkozi_raketaepito_versenyre_keszulnek_a_Szegedi_Tudomanyegyetem_hallgatoi

2023. október 24.

A több egyetemi kart is érintő rakétaépítő-projekt fontos állomás azon az úton, amely komoly légkörkutatási probléma megoldásához is vezethet. A hallgatók a rakétatervezés és -építés során az egyetemen tanultakat is hasznosíthatják, illetve a gyakorlatban próbálhatják ki elméleti ismereteiket.

20231019_jwst_sn_0

2023. október 19.

Az SZTE asztrofizikusainak közreműködésével derít fényt a csillagrobbanások kozmikus porképződésben betöltött szerepére a James Webb-űrtávcső.

Szent-Gyorgyi_Albert_korabbi_dolgozoszobajat_kapta_Kariko_Katalin_a_Szegedi_Tudomanyegyetemen1

2023. október 12.

Szimbolikus jelentőséggel bíró dolgozószobát, Szent-Györgyi Albert korábbi irodáját kapta meg Dr. Karikó Katalin, a Szegedi Tudományegyetem kutatóprofesszora és második Nobel-díjasa, akit tömeg és ünnepi ülés fogadott korábbi tanulmányai helyszínén.

radio1

2023. október 09.

A tudományos kutatás lehet meghökkentő és látványos is. Ebből ad kóstolót az SZTE Földrajzi és Földtudományi Intézetének egyik programja a Kutatók Éjszakáján kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A radiokarbon kormeghatározó laboratóriumában több tízezer évre is vissza tudnak pillantani a szakértők és a hallgatók is, valamint időnként még a folyékony nitrogén is csodákat művel.

Oromunnep_az_SZTE-n_Kariko_Katalin_Nobel_dijas_lett

2023. október 02.

Sajtónyilvános eseményen, az újságírókkal közösen várta a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díj bejelentését a Szegedi Tudományegyetem vezetősége 2023. október 2-án, az egyetem központi épületében. Az SZTE kutatóprofesszorát, Karikó Katalint évek óta az esélyesek között tartották számon, és idén meg is kapta a tudományos világ legjelentősebb elismerését. A Szegedi Tudományegyetem élőben kapcsolta az SZTE történetének második Nobel-díjasát, Amerikából.

Mesterseges_Intelligencia3

2023. október 02.

A Kutatók Éjszakáján számos érdekes előadással várta azokat, akik a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karára látogattak. Az egyik ilyen, a Mesterséges intelligencia a nappalinkban című program volt, amelyen robotok és a Minecraft is szerepet kapott.

Hazatert_az_SZTE_kutatoexpedicioja_Tadzsikisztanbol

2023. szeptember 27.

A Szegedi Tudományegyetem Földrajzi és Földtudományi Intézet két oktatója, Dr. Sipos György és Dr. Barta Károly, valamint egy hallgatója, Vincze Ákos, egyedülálló expedíción vett részt a Tien-san nyugati és a Pamír hegység középső részében, ahol kutatásaikhoz értékes szakmai adatokat gyűjtöttek, emellett életre szóló élményekkel gazdagodtak. Az egyhónapos expedícióról a napokban tértek haza az SZTE kutatói.

Tarsadalmilag_jelentos_temakat_vitattak_meg_az_SZTE_altal_szervezett_13._Kozettani_es_Geokemiai_Vandorgyulesen

2023. szeptember 26.

Az SZTE Földrajzi és Földtudományi Intézet Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszék szervezésében, Szekszárdon rendezték meg idén a legfontosabb hazai geokémiai és kőzettani szakmai fórumot, amelyen a legújabb kutatási irányokat és eredményeket bemutató előadások mellett, terepi aktivitásokkal gazdagodhattak a résztvevők. A 2023. szeptember 21. és 23. közötti rendezvény lehetőséget biztosított a hazai intézmények képviselőinek, hogy produktív formában tárgyaljanak a jelenleg legfontosabb, tudományos és nemzetgazdaságot is érintő szakmai kérdésekről.

hegedus_zsofia

2023. szeptember 18.

Dr. Hegedüs Zsófia a következő három évre nyerte el a Bolyai János Kutatási ösztöndíjat, melynek keretében olyan sejtfolyamatokra ható fehérjéket vizsgál, melyek terápiás szempontból gyógyszercélpontok lehetnek. Az SZTE SZAOK Orvosi Vegytani Intézetének oktatóját a gyógyszerkutatás és a gyógyítás egyformán motiválja.

IMG_7965

2023. szeptember 01.

Jubileumhoz érkezett a „Sapiens Ubique Civis – PhD Student and Young Scholar Conference on Classics and the Reception of Antiquity” című konferencia. Az antikvitás ifjú kutatói már tizedik alkalommal találkoznak a Szegedi Tudományegyetemen. A 2023. augusztus 30. és szeptember 1. közötti program főszervezőjét, Nagyillés Jánost, az SZTE BTK Klasszika-Filológiai és Neolatin Tanszék docensét kérdeztük az eseményről.

IMG_6104

2023. augusztus 28.

Újfajta környezetbarát és fenntartható lehetőségeket keres, és közben a tehetséges hallgatókat is támogatja Gyulavári Tamás, aki egyike a Szegedi Tudományegyetem Bolyai János Kutatási Ösztöndíjas fiatal kutatóinak.

MRGE_nagy_gyula

2023. augusztus 08.

Dr. Nagy Gyula, az SZTE TTIK Földrajzi és Földtudományi Intézet adjunktusa, a Kelet-Közép Európai térségből egyedüliként kapcsolódott be egy nemzetközi tanulmány elkészítésébe. A kisebbségi közösségek bizonyos tagjai egyszerre küzdenek társadalmi kirekesztettséggel, munkanélküliséggel és gazdasági kizsákmányolással. Globális tendencia, hogy a környezeti ártalmak is fokozottan sújthatják ezeket a csoportokat. A Minority Rights Group “Minority and Indigenous Trends 2023” idén a vízzel, vízhiánnyal kapcsolatos emberi jogi kihívásokra, igazságtalanságokra fókuszál.

Abdullojon_Jurajev_panoramio-85749343_Zeravshan

2023. augusztus 07.

A Szegedi Tudományegyetem Földrajzi és Földtudományi Intézet két oktatója, Dr. Sipos György és Dr. Barta Károly, valamint egy hallgatója, Vincze Ákos, egyedülálló expedícióra indul a Tien-san nyugati és a Pamír hegység középső részébe. A kutatók magashegyi körülmények között, négy héten át gyűjtenek mintákat, eddig megoldatlan geomorfológiai kérdések megválaszolásához. A csapat tagjai nagy elődök, például Prinz Gyula által is vizsgált területen dolgoznak majd a Föld egyik legintenzívebben emelkedő térségében.

Bekapcsoltak_a_szegedi_fejlesztesu_kiserletek_a_BME_muholdjan

2023. július 05.

Mint azt korábban megírtuk az Szegedi Tudományegyetem űrkutatási tevékenységének fontos eleme, hogy minél több gyakorlati kutatásban részt vegyenek a Szegedi Tudományegyetem hallgatói és oktatói. A legutóbbi sikert a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem MRC-100 műholdja kapcsán érték el a szegediek, akiknek fejlesztései és kísérletei az űrben és a Földön is működnek.

Del-alfoldi_Gazdasagfejlesztesi_Zona

2023. június 30.

A Szegedi Tudományegyetem részéről Prof. Dr. Gellén Klára, oktatási rektorhelyettes és Dr. Fendler Judit kancellár, valamint Bányai Gábor, Dél-alföldi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos írták alá azt a megállapodást, amelynek értelmében a jövőben a régió egyetemei stratégiailag együttműködve, céljaikat összehangolva dolgozzák ki és hajtják végre a térséget érintő, átfogó fejlesztéseket.

ny

2023. június 29.

Földünk, és „rajzának” színeváltozása - földrajz tankönyvek egykor és most - akár ez is lehetne az alcíme a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Kuno Könyvtára legújabb digitális kincsének. Dr. Szilassi Péter földrajz tankönyv-gyűjteményében 1842-ből származik a legrégebbi tankönyv, amit Arany János tanárkollégája, Kiss Lajos írt. A Szegedi Tudományegyetem és a Magyar Tudományos Akadémia együttműködésével digitalizálták ezt a páratlan tudásanyagot, amelynek célja az értékmegőrzés mellett egy új kutatási horizont megnyitása, akár a mesterséges intelligencia bevonásával. Az adatbázis heteken belül online is elérhető lesz.

SZTE_QS_rangsor_szerint_iden_is_az_SZTE_a_legjobb_magyar_egyetem

2023. június 28.

A legjobb magyar egyetemként végzett a Szegedi Tudományegyetem a Quacquarelli Symonds (QS) frissen megjelent világranglistáján. Az idei értékeléshez a brit cég több változtatást is eszközölt rangsorolási gyakorlatán: új szempontokat vezetett be és módosította egyes indikátorai súlyozását. Az SZTE idén 601-610. helyen végzett a ranglistán, amelyre a Tisza-parti universitas mellett tíz magyar intézmény került fel.

Sajat_maga_epitett_muholdvevo_allomast_hogy_azzal_fogja_az_SZTE-s_fejlesztesu_eszkoz_jeleit_az_urbol_Kovacs-Jerney_Adam

2023. június 23.

A Szegedi Tudományegyetem újabb területen kapcsolódott be az űrkutatásba azzal, hogy egy műholdon az űrbe juttatott informatikai eszköz fejlesztésében vettek részt az SZTE kutatói. Az Elon Musk rakétájával fellőtt műszer június 22-én elkezdte küldeni a jeleket, amelyeknek a földi vételére és feldolgozására alkalmas antennát épített Kiss Ádám, az SZTE PhD hallgatója, az SZTE diákmodul projektvezetője. A jeleket - Magyarországon az elsők között -sikerült is befogni a különleges antennával.

Az_Emirates_Global_Aluminium_dubai_ceggel_egyuttmukodo__MASOST_kutatocsoport_Kovacs-Jerney_Adam

2023. június 15.

A Szegedi Tudományegyetem MASOST kutatócsoportja, élén Dr. Sipos Pál professzorral, ipari kutatásai közül jelenleg a legnagyobb erőbedobással egy vörösiszappal kapcsolatos projekten dolgozik. Az Emirates Global Aluminium dubai céggel közös ipari együttműködésük célja, hogy ezt a nehezen kezelhető mellékterméket kémiai átalakításokkal hasznossá tegyék. Kutatásaik eredményeinek köszönhetően a sok kellemetlenséget okozó vörösiszap akár talajjavító anyagként is beforgathatóvá válhat. A szegedi kutatócsoport az egyetlen magyarországi partner az együttműködésben.

Tesz_Dij_1

2023. június 15.

Két szegedi egyetemi oktató is tagja volt annak az öttagú zsűrinek, amely döntött idén a Településfejlesztési Díjakról. Dr. Boros Lajos egyetemi docensnek és Dr. Nagy Gyula egyetemi adjunktusnak, a Földrajzi és Földtudományi Intézet Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszéke munkatársainak több mint 150 önkormányzati szakember, közel 20 médium és 23 inspiráló, példamutató projekt közül kellett választania.

nyitokep

2023. június 13.

Új dimenziókat nyithat a szegedi jogi oktatásban és kutatásban az a kibővített együttműködési megállapodás, amelyet 2023. június 13-án, Szegeden írtak alá az SZTE és az East China University of Political Science and Law képviselői. A nemzetközileg is komoly presztízsű, sanghaji egyetemmel oktatási, kutatási területen kooperál a Szegedi Tudományegyetem, illetve terveznek oktatói és hallgatói cseréket is.

6074825WhatsAppImage20230606at204702

2023. június 07.

Az elmúlt napokban Magyarország déli területein is érzékelhető volt az Arad közeli epicentrumú földrengés. A Szegedi Tudományegyetem Földrajzi és Földtudományi Intézetében ugyan nem dolgozik kifejezetten a földrengésekkel foglalkozó szakember, de hiteles információforrásokra alapozva megválaszolták a mindenkit foglalkoztató kérdéseket, például, hogy kell-e tartani Szegeden a földrengésektől.

Eloszor_rendeztek_meg_Szegeden_a_Karpat-medence_legfontosabb_kornyezettudomanyi_konferenciajat

2023. május 18.

A Szegedi Tudományegyetem TTIK Földrajzi és Földtudományi Intézet adott otthont a XVIII. Kárpát-medencei Környezettudományi Konferenciának, amely majdnem két évtizede, egyre bővülő formában foglalkozik a térséget és a térségben élőket érintő környezeti változásokkal. A háromnapos eseményen külön szekcióval emlékeztek meg az SZTE közelmúltban elhunyt oktatójáról, Dr. Farsang Andreáról, aki a konferencia előkészítésében még részt vett.

Ujabb_teruleten_kapcsolodik_be_az_urkutatasba_a_Szegedi_Tudomanyegyetem

2023. május 09.

A Szegedi Tudományegyetemen korábban is voltak űrkutatáshoz kapcsolódó projektek – például mikrogravitációban végzett kísérletek, illetve űr-orvoslással is foglalkozott az orvosi kar – most pedig az informatika területén, egy műholdon az űrbe juttatott eszköz fejlesztésében vettek részt az SZTE kutatói.

A_parizsi_Pasteur_Intezet_az_SZTE_legujabb_csucskategorias_tudomanyos_partnere

2023. április 18.

Magyarországon egyedülálló együttműködési megállapodást kötött a világ egyik legismertebb és legnagyobb hatású egészségügyi kutatóbázisával a Szegedi Tudományegyetem. A párizsi Pasteur Intézet és az SZTE közös kutatásairól és képzéseiről 2023. április 18-án, Szegeden állapodtak meg a felek.

nov

2023. március 30.

Évek óta tart és egyre több adatot, információt szolgáltat a Szegedi Tudományegyetem Földrajzi és Földtudományi Intézetének kutatása, amely a Tiszában található szennyezéseket, kiemelten a mikroműanyagokat vizsgálja. Az SZTE Multimédia rovatában, most egy ezzel kapcsolatos televíziós riportot tekinthetnek meg.

Paratlan_turkologia_konyvadomannyal_bovult_a_Szegdi_Tudomanyegyetem

2023. március 28.

Több mint 1200, nagyrészt 19. századi ritkaságnak számító könyvet adományozott az SZTE Klebelsberg Kuno Könyvtárának Altay Mehmet Gökbilgin török üzletember. Az Egyesült Államokban élő vállalkozó, történettudós édesapja gyűjteményét ajánlotta fel, ezzel még exkluzívabbá téve a Szegedi Tudományegyetem könyvtárának Keleti Gyűjteményét. A nagylelkű felajánlást az egyetem vezetése 2023. március 28-án Mecénás-díjjal viszonozta.

Negy_kontinensrol_erkeztek_kutatok_az_SZTE_termeszeti_veszelyekkel_foglalkozo_konferenciajara

2023. március 24.

Szeged két napra a klímaváltozás és a természeti veszélyek kutatásának fővárosává vált. A Szegedi Tudományegyetem TTIK Geoinformatikai, Természeti- és Környezetföldrajzi Tanszéke 2023. március 23-án és 24-én a EUGLOHRIA Seeding Grant támogatásával, nemzetközi konferenciát és workshopot szervezett „Natural Hazards and Climate Change” címmel, amelyen nemcsak a földrengések, aszályok és árvizek összefüggéseit de a klímaváltozás népegészségügyi és járványügyi hatásait is vizsgálták.

A korábbi klímaváltozások megismerését is segítheti a kutatás, amelyről könyvet adtak ki az SZTE kutatói

2023. március 23.

2023. március 22-én könyvbemutatót és konferenciát rendeztek a Szegedi Tudományegyetem Földrajzi és Földtudományi Intézetében. A sárgaföld emlékezete - A Kárpát-medence löszös szintjeinek kialakulása és fejlődéstörténete című könyvről és a löszhöz kapcsolható kutatási eredményekről a szerzők számoltak be. Sümegi Pál, Molnár Dávid, Gulyás Sándor és Törőcsik Tünde 2022-ben a GeoLitera Kiadónál publikálta azokat az eredményeket, amelyek a löszön és a löszben található ősmaradványokon (fosszíliákon) keresztül segíthetik, például a földtörténeti korokban lezajlott klímaváltozások pontosabb megismerését az Alföldtől Új-Zélandig.

IMG_8933

2023. március 16.

Az archeogenetikai vizsgálatokat jelentősen megkönnyítő új módszert közöltek az SZTE Gyermekgyógyászati Klinika kutatói, az SZTE Genetikai Tanszékével és az MKI Archeogenetikai Kutatóközpontjával együttműködésben.

M1_porvihar_okai_klimavaltozas_foldmuveles

2023. március 14.

Az utóbbi idők legnagyobb tömegbalesetét porvihar okozta Magyarországon. A porviharok kialakulása részben a klímaváltozásra részben pedig a nem körültekintő területhasználatra vezethető vissza. Az SZTE Földrajz és Földtudományi Intézet geográfusai több oldalról vizsgálták meg az eseményt és azt is tudják, hogy lehet elkerülni, hogy a jövőben hasonlóak történjenek.

Tuerkiye_Syria_interferogram

2023. március 09.

Az SZTE Földrajz és Földtudományi Intézet szakértői számos területen értelmezik és elemzik azokat a műholdas adatokat, amelyek segítenek felismerni a Föld felszínén bekövetkező környezeti változásokat, így például a felszín kis mértékű deformációját is. A műholdas adatok alkalmazásának jelentőségére legújabban a februári törökországi földrengések irányították rá a figyelmet.

mjls

2023. február 16.

Luca Schneider és Muhammad Jarkas a Bochumi Ruhr Egyetem PhD-hallgatói, akik a Szegedi Tudományegyetem vendéghallgatójaként a HCEMM kutatásában is részt vesznek. Olyan új gyógymódokat és gyógyszereket keresnek, amelyek a szívműködési zavarok megelőzésében és gyógyításában hozhatnak áttörést.

Cochlear_nyito

2023. február 02.

Alacsony kockázat, óriási siker. Így jellemezhetők azok a hallásjavító műtétek, amelyekből több mint ezret végeztek már el a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központjában. A süketen született kisgyermekeken segít és az időskori hallásvesztésre is megoldást jelent a Cochlear implantátuma. Gyártócégének képviselői Szegeden egyeztettek a további fejlesztési lehetőségekről a Prof. Dr. Rovó László által vezetett orvoscsoporttal.

fotoszintézis

2023. január 19.

A fotoszintézis biofizikájának ultragyors, nanoszintű folyamatairól jelent meg cikk decemberben a Royal Society (UK) Open Biology folyóiratában a Szegedi Biológiai Kutatóközpont, a Szegedi Tudományegyetem és az ELI-ALPS közös kutatásának eredményeképpen. A publikáció tudományos eredményeiről a kutatócsoport vezetőjével Dr. Garab Győző biofizikus emeritus kutatóprofesszorral (SZBK) és Dr. Nagy László biofizikussal, az SZTE SZAOK és TTIK Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet egyetemi docensével beszélgettünk. A fotoszintézis alapkutatásának tétje akár a globális élelmiszertermelés megkétszerezése is lehet.

szte_phd_eli

2023. január 19.

A Szegedi Tudományegyetem 2018 óta minden évben találkozót szervez a fiatal kutatók számára, amelynek célja, hogy a gyógyszerészet és a társtudományok területén kutatásokat végző PhD-hallgatók kötetlenebb formában mutassák be eredményeiket egymásnak és a nagyközönségnek. A jubileumi, ötödik fórum, amely szerdától péntekig tart, több szempontból is különleges.

sy_szte_hcemm1_edited 2023. január 17.

Shyam Jee a Szegedi Tudományegyetem doktori iskolájában szerzett PhD-fokozatot és tanulmányai befejeztével sem hagyta el Szegedet. A Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ (HCEMM) Advanced Core Facility (ACF) egységének főmunkatársaként most a világon is egyedülálló vizsgálatokban vesz részt.

pexels-photo-709563

2023. január 12.

A Szegedi Tudományegyetem klimatológusai a Hungarian Geographical Bulletin-ben publikálták kutatási eredményeiket, amelyek alapján már a következő évtizedekben döntő időjárási változásokra kell felkészülni az egész Dél-alföldi régióban. Ezek hatására jelentősen átalakul többek között a fűtési és a hűtési energiafelhasználásunk és több lesz az extrém időjárási esemény is az évszázad végére.

palmolnarelemer

2022. december 12.

Több kilométer magas hegyvonulatok és mély völgyrendszerek, valamint többmillió éve kihűlt vulkánok is húzódnak a Dél-Alföld sík felszíne, a földtörténeti viszonylatban fiatalnak mondható üledékes kőzetek alatt. A Szegedi Tudományegyetem Földrajzi és Földtudományi Intézetének kutatói különleges módszerekkel, nemzetközi kutatócsoportokkal együttműködve vizsgálják az aljzatot és annak összetételét, felfedezéseik eddig ismeretlen geológiai folyamatokat és képződményeket tárhatnak fel. Az SZTE földtudományi alapkutatásai akár rejtett energiahordozó lelőhelyeket lokalizálásában is hasznosak lehetnek.

pexels-leah-kelley-325521_1

2022. november 30.

Megalakult a Természet-Alapú Megoldások magyarországi hálózata (TeAM HUb), melynek egyik elsődleges célja, hogy támogassa a szakmai kapcsolatépítést mindazon egyének és szervezetek között, amelyek elkötelezettek a Természet-Alapú Megoldások széleskörű elterjesztésében. A szervezet alakuló rendezvényén a Szegedi Tudományegyetem kutatója, Dr. Gulyás Ágnes is népszerű előadást tartott.

phoenix1_Nagy_Gyula

2022. november 23.

Az Európai Unió H2020-as Phoenix-projektje arra keres megoldásokat, hogy milyen válaszokat adhatunk a klímaváltozás és az energetikai válság okozta kihívásokra. A kilenc országban zajló kezdeményezés kizárólagos képviselője a kelet-közép európai térségben a Szegedi Tudományegyetem, amely két hazai területen, Szegeden és a Balaton régiójában végez nagy jelentőségű kutatásokat.

IACS-ES-2022_group1b

2022. október 26.

A Szegedi Tudományegyetem volt a házigazdája a Szív- és Érrendszeri Tudományok Akadémiája Európai szekciója nyolcadik ülésének. Az „8th European Section Meeting of the International Academy of Cardiovascular Sciences” című konferencián világviszonylatban is kiemelkedő szaktekintélyek adtak elő és számos szegedi kutató részesült elismerésben.

Nyito_PSAT

2022. október 13.

Minden tudományterületet lefednek azok az előadások, amelyeket a Pro Scientia Aranyérmesek Társasága (PSAT) tagjai tartanak a Szegedi Tudományegyetem Rektori Épületében. A diákként elérhető, legmagasabb kitüntetés birtokosai saját kutatási területüket mutatják be közérthető módon a nyilvánosságnak 2022. október 13. és 15. között.

cover

2022. október 05.

A L’Oréal – UNESCO a Nőkért és a Tudományért Alapítvány abból a célból jött létre, hogy a nők helyzetét előmozdítsa a kutatói pályán, továbbá ösztönözze őket a kiemelkedő és gyakorlatban alkalmazható tudományos eredmények elérésére. 2022-ben Dr. Spohn Réka, volt SZTE-s hallgató, jelenleg pedig a Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársa nyerte el az egyik díjat. Idén huszadik alkalommal adták át ezt a rangos kitüntetést, alumnánk a 12. szegedi kutatónő, aki ebben az elismerésben részesült.

han1

2022. szeptember 30.

Hetényi Anasztázia, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar Orvosi Vegytani Intézet egyetemi docense az egyik nyertese a L’Oréal-UNESCO A Nőkért és a Tudományért elnevezésű díjnak.

kardinyito

2022. szeptember 29.

A Szegedi Tudományegyetem a házigazdája az egyik legjelentősebb szív- és érrendszeri betegségekkel, kutatásokkal foglalkozó, nemzetközi konferenciának. A Szív- és Érrendszeri Tudományok Akadémiája Európai szekciójának nyolcadik ülését, a „8th European Section Meeting of the International Academy of Cardiovascular Sciences” című konferenciát szeptember 28. és október 1-je között bonyolítják le, világviszonylatban is kiemelkedő szaktekintélyek részvételével.

forest-fire-fire-smoke-conservation-51951

2022. szeptember 27.

Egyre gyakrabban fordulnak elő erdőtüzek világszerte. Idén nyáron a korábbiaknál is több esethez riasztották a tűzoltókat, nemcsak a mediterrán országokban, hanem Magyarországon is. A Szegedi Tudományegyetem kutatói évek óta dolgoznak egy olyan módszer fejlesztésén, amely hatékonyabbá teheti a kialakult tüzek elleni védekezést és segítheti azok előfordulásának előrejelzését is.

ELI_11_of_11

2022. szeptember 27.

Szeptember 30-án ismét megnyitja kapuit a szegedi ELI ALPS Lézeres Kutatóintézet a nagyközönség előtt! A szervezők szórakoztató és inspiráló programokkal készülnek a különleges éjszaka alkalmából, többek között körbevezetéssel, látványos kísérletekkel, VR-szemüveges virtuális laborlátogatással, ismeretterjesztő előadásokkal, lézersakkal, tudományospóló-versennyel és alkatrészsimogatóval is várják az érdeklődőket 17 órától a Kutatók Éjszakáján.

foto_Szegedi_Csillagvizsgalo

2022. szeptember 23.

Az Európai Bizottság ebben az évben is megrendezi a Kutatók Éjszakáját, amelyhez a Szegedi Tudományegyetem idén új helyszínnel, 500 oktatóval és csaknem 400 programmal csatlakozik. A szeptember utolsó és október első napját érintő esemény legfontosabb célja, hogy a kutatók és fejlesztők sokszínű munkája vonzóvá váljon a fiatalok számára – fiúknak és lányoknak egyaránt.

ke

2022. szeptember 14.

2022. szeptember 30-án és október elsején a Szegedi Tudományegyetem Szeged és Hódmezővásárhely mellett, idén Baján is várja a tudomány iránt érdeklődő fiatalokat és családokat. Mintegy 500 oktató, kutató, csaknem 400 programjából választhat ki-ki a maga érdeklődési területének megfelelően. A rengeteg izgalmas lehetőség közötti eligazodást segíti nyomtatott tájékoztató kiadvány, külön honlap és telefonos applikáció is. Mindegyik elérhető a cikkben.

pexels-photo-681347

2022. augusztus 29.

Hogyan függ össze a levegőben található szálló por mennyisége a közlekedéshálózat sűrűségével? Többek között erre a kérdésre keresték a választ a Szegedi Tudományegyetem geográfusai, akik a közlekedési hálózatok térbeli jellemzőinek levegőminőségre gyakorolt hatásait mutatják be egy rangos nemzetközi folyóiratban publikált tanulmányukban.

141016nano_sajtaj67

2022. augusztus 22.

Az SZTE kutatói minden segítséget megkapnak, hogy a munkájuk eredménye közvetlenül egy gazdaságilag és társadalmilag is hasznosítható innovációvá váljon. Az IKIKK lesz a Szegedi Tudományegyetemen belül az a szervezeti egység, amely a kutatások arculatát meghatározza és sugározza a közvélemény felé.

pexels-photo-3805983

2022. augusztus 16.

A 10 milliárd dollárt érő James Webb-űrteleszkópra szegedi és szegedi kötődésű csillagászok is nyertek kutatási időt. Az eszköz 2022. július 11-én kezdte meg tudományos ciklusát, segítségével az SZTE TTIK Fizikai Intézet Asztrofizikai Kutatócsoportjának munkatársai csillagrobbanások nyomait kutatják majd.

csillagpor_cover

2022. augusztus 01.

Dr. Szalai Tamás, az SZTE TTIK Fizikai Intézet Asztrofizikai Kutatócsoport munkatársa, ahogy arról már korábban is beszámoltunk, munkatársaival együtt távcsőidőt nyert több pályázattal a James Webb űrtávcsőn; egy programnak (2666) ő a társ-témavezetője is. A kutatók arra a kérdésre keresik a választ, vajon „kozmikus porgyárak”-e a nagy tömegű csillagok életét lezáró, gigantikus energiakibocsátással járó szupernóva-robbanások, vagy sem?

any

2022. július 18.

Az idei nyáron tapasztalható, súlyos vízhiány elsősorban a mezőgazdaságot sújtja az Alföldön, de hosszabb aszályos időszakban a hatások érintik a felszíni és felszín alatti vízkészleteket is, súlyosabb esetben komoly gondokat okozva az öntözés és az ipar vízigényeiben is, vagy akár a lakosság vízellátásában. Az aszály mindenki életére hatással lesz az SZTE kutatói szerint.

dron_nyito

2022. július 11.

2022. július 11-én, hétfőn Drónnapot tartott a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar, Fizikai Intézet, Optikai és Kvantumelektronikai Tanszékének Fotoakusztikus Kutatócsoportja és az ELI-ALPS Lézeres Kutatóközpont. Délelőtt miniszimpózium során a drónokkal végezhető kutatási területekről egyeztettek a résztvevők, délután pedig a Szegedi Repülőtéren, egy fotoakusztikus műszerrel felszerelt drónnal történő felszállást mutattak be a szakértők.

pexels-leah-kelley-325521

2022. július 07.

A Szegedi Tudományegyetem kutatói azt vizsgálják, hogy milyen hőterhelés éri a városban élőket. Az elhúzódó hőhullámok esetén, az emberi szervezetet extrém stressz éri, ami akár halálos is lehet a veszélyeztetett csoportoknál, mint az idősek, a kisgyerekek vagy a szív és érrendszeri betegséggel küzdők. Az SZTE szakemberei nem csak a problémák tudományos hátterét vizsgálják, de megoldásokat is keresnek, javasolnak.

tkny

2022. június 16.

Dr. Tarkó Klára, az SZTE Testkultúra Koncepció keretében a Munkahelyi Egészségfejlesztés Program leaderi teendőinek ellátására kapott megbízást. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Alkalmazott Egészségtudományi és Környezeti Nevelés Intézet intézetvezetője, az Egészségszociológia és Életmód Tanszék tanszékvezető főiskolai tanára volt az egyik plenáris előadója a XIX. Országos Sporttudományi Kongresszusnak. A szakembert a konferencia kapcsán kérdeztük.

kzny

2022. június 10.

A Szegedi Tudományegyetemen teljesedett ki Dr. Kovács Zoltán pályafutása, akit a Magyar Tudományos Akadémia 195. Közgyűlésén, 2022. május 3-án az MTA rendes tagjának választottak.

kny

2022. június 08.

Ma kezdődött és péntekig tart a „Sporttudomány Magyarországon 2022” - “SPORTTUDOMÁNY AZ EGÉSZSÉG ÉS A TELJESÍTMÉNY SZOLGÁLATÁBAN” című XIX. Országos Sporttudományi Kongresszus, amelynek a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Testnevelési és Sporttudományi Intézete a házigazdája. A konferencia megnyitóján a legfontosabb hazai sporttudományi szervezetek képviselői is részt vettek.

Nyito_Wilhelm_Exner_Medal_Kariko_Torsi

2022. május 19.

A Covid-19 pandémia miatt tavaly nem tudták megtartani, elhalasztották a díjátadót, ezért az osztrák Wilhelm Exner Érmet 2022. május 18-án vette át Karikó Katalin. A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatóprofesszora, a BioNTech alelnöke és az University of Pennsylvania (UPenn) „adjunct professzora” Bécsben is előadásokat tartott az mRNS csodamolekuláról.

IMG_9985

2022. május 18.

2022. május 17-én és 18-án a Szegedi Tudományegyetem adott otthont az „Okos, Egészséges és Idős-barát Környezetek Létrehozására Született Nemzetközi Interdiszciplináris Kutatóhálózat” - röviden a Net4Age - találkozójának, amit a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központban szerveztek meg. A kutatóhálózat működését az Európai Unió COST pályázati programja támogatja.

geony

2022. május 17.

Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan! A geográfia, mint a jövő segítője! Ezzel a címmel tartottak előadást a Szegedi Tudományegyetem geográfusai a Somogyi-könyvtárban. Dr. Szilassi Péter egyetemi docens és Prof. Dr. Rakonczai János egyetemi tanár, az MTA doktora segítségével az érdeklődők betekintést nyerhettek az SZTE Geoinformatikai, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszékén évek óta zajló, a klímaváltozás várható hatásait, gazdasági, természeti és társadalmi következményeit elemző kutatások kulisszatitkaiba.

csvnyit

2022. április 22.

Az SZTE Egyetemi Tavasz programsorozat részeként mától, péntekenként különleges estékre várják a látogatókat egészen május végéig a Szegedi Csillagvizsgálóban. A Föld Napján (04.22.) induló sorozatra, az SZTE polgárai számára a belépés ingyenes.

geonyit

2022. április 21.

Településeket, ipari és mezőgazdasági területeket és nem utolsó sorban emberéleteket is védenek a hazai folyók mentén húzódó árvízvédelmi gátak. Jelentős részük azonban több mint 100 éves, így állapotuk felmérése és megismerése kulcsfontosságú az árvízvédelem szempontjából. Az SZTE kutatói, az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatósággal együttműködve roncsolásmentes vizsgálatokkal térképezik fel a védművek állapotát a Tisza és a Maros alsó szakasza mentén, mintegy 80 kilométer hosszan.

Nyito_Solvay-dij_ceremonia_20220329

2022. március 30.

Az első kémiai világkonferencia centenáriumán átvette a Solvay-díjat Karikó Katalin. Tiszteletére a magyar nagykövetség fogadást adott. Az ULB díszdoktorává fogadta. A belga királlyal és cégvezetőkkel vacsorázott. Így köszöntötte Brüsszel 2022. március 23-30. között az SZTE kutatóprofesszorát, aki legutóbb 1977-ben, a szegedi egyetem hallgatójaként járt Belgium és Flandria fővárosában.

Nyito_dm_1935_j

2022. március 24.

„Veszedelmes népbetegség” helyett „ritkán előforduló betegség” legyen a tbc! Az e cél elérése érdekében tett szegedi egyetemi erőfeszítéseket 10 fejezetbe foglaltuk a tuberkolózis világnapján, március 24-én. Az SZTE centenáriumi tanévében újágcikkeket és orvosi életrajzokat idézve köszöntjük a tbc-elleni küzdelem apostolait.

IMG_2626

2022. március 22.

A betegellátásban egyre nagyobb szerepet kapó digitalizáció állt a fókuszában annak az 5 éves projektnek, amely 2017-ben indult a Szegedi Tudományegyetem részvételével. 18 telemedicina alkalmazást fejlesztettek, angol és magyar nyelvű akadémiai kutatási eredményeket publikáltak és hosszútávon fenntartható, üzleti modelleket dolgoztak ki a konzorcium tagjai.

IMG_0633

2022. március 21.

Mars kolonizációt szimuláló kutatásban vesz részt, vadászpilótákat tesztelt, 5 nyelven beszél, az egészségtudományok mellett asztrofizikát is tanul Babócs Dóra. A Szegedi Tudományegyetem hatodéves medikusa repülő- és űrorvos szeretne lenni, a közelmúltban jelentkezett a NASA-hoz és a SpaceX-hez gyakornoknak, az elkövetkezendő egy hónapot, egy ösztöndíjnak köszönhetően, Los Angelesben tölti sebészeti gyakorlaton.

IMG_7580

2022. március 17.

Az Európai Kutatási Tanács (European Research Council) felhívására pályázott sikerrel Dr. Janáky Csaba, az SZTE tudósa. Kutatócsoportjával 5 év alatt több mint 700 millió forintot kap majd SunFlower című projektjének fejlesztésére a Szegedi Tudományegyetemen. A napenergia újszerű hasznosítására irányuló projekt nemcsak eszközöket, de nemzetközileg elismert újabb kutatókat is hozhat.

nyito

2022. március 17.

A hangyák bonyolultan szervezett világában sok analógia fedezhető fel az emberi társadalommal. Dr. Maák István Elek és Dr. Lőrinczi Gábor, a Szegedi Tudományegyetem Ökológiai Tanszékének egyetemi adjunktusai hangyákkal végeznek kutatásokat, megfigyeléseket. A Szegedi Tudományegyetemen 1975-től Gallé László professzor alapozta meg a hangyakutatást. Minthogy a többi magyar hangyakutató is kapcsolatban állt Gallé professzorral, így Szeged mondható az origónak Magyarországon a hangyakutatások terén.

nyito

2022. március 11.

2022. március 11-én zajlott a Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny döntője, a járványhelyzetre való tekintettel idén is online formában. Az SZTE Nobel-díjas kutatójának munkásságához kötődő vetélkedőt a 2021/2022-es tanévben tizedik alkalommal szervezte meg a centenáriumát ünneplő Szegedi Tudományegyetem. A megmérettetést idén a debreceni Tóth Árpád Gimnázium csapat nyerte, tagjai: Emri Katalin Nóra, Szabó Kíra Viktória, Horváth Avarka.

tgnyit

2022. március 01.

2016-ban indult kutatási projektet zárt le a Szegedi Tudományegyetem, amelyben forradalmi eredményeket ért el a Prof. Dr. Tamás Gábor és Prof. Dr. Barzó Pál által vezetett csoport. Többek között kimutatták, hogy az emberi agykéregben vannak olyan új, általuk felfedezett idegsejt típusok, amelyek a kísérleteknél használt állatokban nem fordulnak elő. Ezzel bizonyították, hogy bizonyos - éppen ezeket az idegsejteket támadó - betegségek esetében az állatkísérletek csak korlátozottan hatékonyak.

konferencia

2022. március 01.

A ProsperAMnet konzorcium záró konferenciáját "How to Boost Service Performance & Service Export Trends in AMs" címmel tartja 2022. március 8-án. A rendezvény házigazdája a Szlovén Kereskedelmi és Iparkamara lesz.

Honti_Viktor_Cover

2022. február 17.

A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Biológia Intézete fotókiállítást szervezett. Dr. Honti Viktor természetfotós „Az Alföld madárvilága” című tárlata február 10-én nyitott meg az Intézet első emeletén, és április elsejéig látogatható minden hétköznap 8-18 óra között.

keleti-arthur-a-kiberbiztonsag-titkaink-jovoje-es-a-mesterseges-intelligencia-kapcsolata

2022. február 16.

A tavaszi évad legizgalmasabb előadásával február 21-én, hétfőn este 18:00 órától indul a Mentor(h)áló Pedagógiai esték 2022-es tavaszi évada!

jlny

2022. február 14.

Az online térben, megnyitóval indult 2022. február 14-én, a Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny. A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Geoinformatikai, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszéke által megrendezett megmérettetésen 66 iskolából, több, mint 300 tanuló vesz részt hazai, kárpátaljai és erdélyi iskolákból.

Tisza_jegzajlas

2022. február 14.

A Szegedi Tudományegyetem földrajztudósai az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) felkérésére 2017-ben kezdték el a Dunán kialakuló jégborítás műholdkép alapú monitoringjának lehetőségeit vizsgálni. A kutatás most a Tiszára is kiterjedt.

nyito

2022. február 14.

A Szegedi Tudományegyetem centenáriumi programsorozatának részeként, 100. évfordulóját ünnepli a Természettudományi és Informatikai Kar. 2021-ben középiskolás diákok számára hirdettek pályázatot az SZTE TTIK intézetei. Fotók, filmek mémek születtek a tudomány témakörében.

kiemelt_szabadegyetem

2022. február 11.

2022. február 16-án indul a „Szegedi Tudományegyetem Szabadegyetem” című előadássorozatának XXIX. szemesztere, amelynek keretében két kiemelt téma áll a középpontban: az egyik a COVID-19 világjárvány, a másik pedig a centenáriumhoz kötődően az Egyetem múltja és hagyományai.

transzlacios_medicina

2022. február 10.

A Szegedi Tudományegyetem a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által meghirdetett Tématerületi Kiválósági Program 2021 pályázati konstrukcióján az Innovációs és Technológiai Minisztérium, mint Támogató 2021.11.24-ei döntésével 1.000.000.000 Ft támogatást nyert el a „Transzlációs biomedicina” című projekt megvalósítására. A projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból 100%-os vissza nem térítendő támogatásban részesült. A megvalósítás 2022.01.01-el megkezdődött, és 4 év áll rendelkezésre a támogatott szakmai program megvalósítására.

mesterseges_intelligencia

2022. február 09.

A Szegedi Tudományegyetem a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által meghirdetett Tématerületi Kiválósági Program 2021 pályázati konstrukcióján az Innovációs és Technológiai Minisztérium, mint Támogató 2021.11.24-ei döntésével 1.199.519.969 Ft támogatást nyert el a „Smart rendszerek” című projekt megvalósítására. A projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból 100%-os vissza nem térítendő támogatásban részesült. A megvalósítás 2022.01.01-el megkezdődött, és 4 év áll rendelkezésre a támogatott szakmai program megvalósítására.

gyogyszerkutatas

2022. február 08.

A Szegedi Tudományegyetem a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által meghirdetett Tématerületi Kiválósági Program 2021 pályázati konstrukcióján az Innovációs és Technológiai Minisztérium, mint Támogató 2021.11.24-i döntésével 1.599.972.148 Ft támogatást nyert el a „Gyógyszerkutatás és fejlesztés” című projekt megvalósítására. A projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból 100%-os vissza nem térítendő támogatásban részesült. A megvalósítás 2022.01.01-én megkezdődött, és 4 év áll rendelkezésre a támogatott szakmai program megvalósítására.

IMG_20210610_103122

2022. február 07.

A rákkutatásban, a különböző megbetegedések diagnosztizálásában és a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kutatásokban is segítik az SZTE munkatársait azok a különleges műszerek, amelyek a HCEMM - Hungarian Centre of Excellence for Molecular Medicine, azaz a Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központban kaptak helyet. Az eszközök használata magas szintű tudást igényel és egyedi vizsgálatokra ad lehetőséget.

Nyito_URAP

2022. február 04.

A Szegedi Tudományegyetem a legjobbak között szerepel a University Ranking by Academic Performance (URAP) rangsoron. A tudományos publikációk mennyisége és minősége alapján összeállított listára felkerülő tizenkét magyarországi egyetem közül a Szegedi Tudományegyetem a második helyen végzett.

Lepcso_Galeria

2022. január 31.

A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kara és Hallgatói Önkormányzata negyedik alkalommal hirdetett hallgatói számára kari fotópályázatot. A kiállításnak hagyományosan a „Lépcső Galéria” ad otthont az SZTE Mérnöki kar „D” épületében. A tárlat a 2022-es tavaszi félévben látogatható: 24 pályázó összesen 41 képe mutatkozik be a falakon.

Doktori_atado_nyito

2022. január 28.

A Szegedi Tudományegyetem 2021/2022-es tanév őszi félévének végén 18 habilitált és 119 PhD doktori címet szerzett hallgatót avattak az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban. 2022. január 28-án összesen 137 doktor vehette át oklevelét.

Nyito_Kariko_atveszi_Prince_Mahidol_Award_Maha_Chakri_Sirindhorn_hercegnotol

2022. január 27.

Élőben közvetítette a thaiföldi televízió, amint a Prince Mahidol Award 2020. és 2021. évi kitüntetettjei átveszik „Ő Királyi Fensége, Maha Chakri Sirindhorn hercegnőtől” az elismerést. A 2022. január 27-i ceremónia körüli napokban minden díjazott, köztük Karikó Katalin, az SZTE kutatóprofesszora, konferencián és tudománynépszerűsítő programokon vett részt.

Nyito_The_Frontiers_Award_Weissman_Kariko_Langer

2022. január 26.

„A tudás határainak az elmozdításához a legkiemelkedőbb módon hozzájáruló” három tudós, köztük a Szegedi Tudományegyetem kutatóprofesszora, Karikó Katalin kapja a spanyol „Frontiers of Knowledge Award” elismerést a Biológia és biomedicina kategóriában. „A Tudás Határai Díj” kitüntetéseit 2022. június 16-án 14. alkalommal adják majd át a spanyolországi Bilbaóban.

Nyito_DW_KK_The_announcement_of_the_2022_Japan_Prize_WinnersLive_Streaming

2022. január 25.

Az mRNS vakcinák kifejlesztéséhez hozzájáruló úttörő kutatásaiért nyerte el a 2022-es Japan International Prize kitüntetést Karikó Katalin, az SZTE kutatóprofesszora és Drew Weissman, a University of Pennsylvania professzora. A kiemelkedő technológiai eredményeket elismerő díj átadó ceremóniáját – a japán császári pár jelenlétében – idén áprilisban tartják Tokióban. A legrangosabb japán tudományos kitüntetéssel jutalmazott kutatók oklevelet és érmet kapnak.

tmp1w

2022. január 24.

2019-ben kötött szakmai együttműködési megállapodást a Szegedi Tudományegyetem, a párizsi École Polytechnique és a kaliforniai székhelyű Tri Alpha Energy (TAE) vállalat. A nemzetközi projekt célja egy olyan lézeres technológia kifejlesztése, amely könnyebbé teszi a nukleáris erőművek hulladékának lebontását. A kutatók mérföldkőhöz értek.

Pankotai_Tibor

2022. január 20.

A száz százalékban hazai kézben levő Enterprise Communications Magyarország Kft. (Enterprise Group) vezetésével a Szegedi Tudományegyetem, a Szegedi Biológiai Kutatóközpont és a Delta Bio 2000 Kft. valamint a Hiperon Genetics Kft. által alakított konzorcium a GINOP-2.2.1-15-2017-00052 azonosító számú pályázaton elnyert 1,493 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatással segítségével a fejlesztés eredményeképpen egy olyan prototípust hozott létre, amely a későbbiekben megkönnyíti a rosszindulatú daganatos betegségek diagnózisát, és a minimális invazív eljárás bevezetésével segíti a rosszindulatú elváltozások korai stádiumban történő azonosítását, valamint monitorozását is.

dysarthria_pW

2022. január 20.

A dysarthria olyan beszédprobléma, amely alapvetően betegség vagy akár baleset következtében teszi mások számára alig érthetővé, sokszor érthetetlenné az érintettek beszédét. A Szegedi Tudományegyetemen most a mesterséges intelligenciát hívják segítségül, hogy a betegek a saját hangjukon tudjanak újra kommunikálni.

fizikanapja3

2022. január 19.

Előadásokkal, kísérleti bemutatókkal, kutatócsoporti bemutatkozókkal és karrierlehetőségek ismertetésével készülnek a szervezők a 2022-es Szegedi Fizika Napjára január 29-én, szombaton.

Meteorologia_BTK-18_jo

2022. január 05.

A klímaváltozás folyamatait a tudósok azokra az adatokra alapozva vizsgálják, amelyeket az 1900-as évek elejétől dokumentáltak. Az elmúlt 120 évben a meteorológiai mérőműszerek sokat fejlődtek. A Szegedi Tudományegyetemen őrzött, korábban használt eszközökről készült riportunkból kiderül az is, miért szerették a szőke, hosszúhajú hölgyeket a korabeli meteorológusok.

SZTE-DT-ITS

2022. január 04.

Az informatika- és nyelvoktatásban, a piaci elvárásoknak megfelelő képzettségű és számú jelölt képzésében működik együtt a két fél. A megállapodással új lendületet kaphatnak a közös kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységek is.

20211216-154403320-csortos-szabolcs-szkk-top50-ki--03320_csi

2021. december 22.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter elismerő okleveleket adott át Magyarország kiemelkedő tudományos teljesítményt nyújtó kutatási infrastruktúráinak. Az eseményen a Szegedi Tudományegyetem 4+1 kutatási infrastruktúrája részesült az elismerésben.

PerceptInBody-Front-UNBRANDED_small

2021. december 09.

A Szegedi Tudományegyetem Idegsebészeti Klinikáján a világon elsők között ültették be Parkinson-kórban szenvedő betegbe a jelenleg egyedülálló innovációt jelentő SenSight™ direkcionális mély agyi stimulációs elektródát. Ez a direkcionális elektróda jelenleg az egyetlen, amely célzott stimuláció (vagyis a korábbi, általános ingerlés helyett az agyi mag célzott, irányított, pontosingerlése) mellett kompatibilis a BrainSense™ mély agyi stimulációs rendszerrel.

Kozma_Gabor_es_Csapata

2021. december 08.

A zsűri idén is kiosztotta az SZTE Innovációs Díjakat. Sorozatunkban bemutatjuk a díjazottakat és projektjeiket.  Dr. Kozma Gábor és Dr. Kukovecz Ákos vezették azt a kutatást, ami idén a legjobbnak bizonyult a "Leginnovatívabb kutatómunka a természettudományok és élettudományok területén".

neuron1

2021. november 29.

Az 1, 46 milliárd forintos támogatásból megvalósuló programban született 206 publikáció, több fiatal kutató szerzett PhD-fokozatot, illetve védi meg doktori értekezését a közeljövőben. Fontos eredmény volt továbbá a két nemzetközi szabadalom bejegyzése is. Nagyon szoros együttműködés alakult ki az SZTE Gyógyszerésztudományi, Természettudományi és Informatikai, valamint az Orvostudományi Karainak programban résztvevő kutatói közösségében.

Mikromuanyagok_Tisza_kutatas

2021. november 25.

Harmadik éve tart a Szegedi Tudományegyetem kutatása, amely a Tisza vízrendszerének mikroműanyagokkal való szennyezettségét vizsgálja. Megdöbbentő eredményeket hozott az eddigi minták elemzése. A kutatáshoz terepi és műholdas adatokat is használnak.

Video_nyito

2021. november 23.

Röst Gergely szegedi matematikus csapatával modellezte a vírus terjedését a szervezetünkben

Innovacios_nap_39_of_58

2021. november 17.

Az SZTE-n zajló innovatív kutatásokról, pályázati lehetőségekről és tehetséggondozó programokról is szó esett a Szegedi Tudományegyetem Innovációs Napján. 2021. november 17-én az Innovációs Díjakat is átadták olyan kutatóknak, akik többek között az önvezető autók társadalomra ható pszichológiáját térképezték fel, bevett daganatkezelési eljárásokat gondoltak újra és a műanyagok oldódási folyamatait monitorozó automatizált rendszert hoztak létre.

Coley-dij_nyito_20211105

2021. november 05.

Az immunológiai alapkutatásért Karikó Katalin, Uğur Sahin, Özlem Türeci és Drew Weissman kapja meg a 2021. évi William B. Coley-díjat – jelentette be az amerikai Rákkutató Intézet (CRI). Az indoklás szerint a COVID-19 világjárványt megfékező mRNS-vakcinák fejlesztőihez kötődő technológia nagy szerepet fog játszani a rák kezelésében. A William B. Coley-díjat 2021. november 10-i virtuális ünnepségen adják át a négy kutatónak.

cochlear

2021. november 04.

Október végén, online rendezték meg a 15. Gyermek Cochleáris Implantáció konferenciát, melynek elnöke Prof. Dr. Kiss József Géza, alelnöke pedig Prof. Dr. Rovó László volt.  A Szegedi Tudományegyetem oktatói évtizedek óta élen járnak az implantátumok, műtéti és rehabilitációs technológiák fejlesztésében, amelyek évente több száz gyermek és felnőtt hallását adják vissza.

IMG_0909-2

2021. október 12.

Harminckettedik alkalommal adták át a Szegedért Alapítvány elismeréseit. A Szegedi Nemzeti Színházban 2021. október 9-én, szombaton este rendezett gálaműsoron – a hagyományoknak megfelelően – négy díjazott vehette át az elismerést. Az alapítvány fődíját a Szegedi Tudományegyetem professzora, Prof. Dr. Dékány Imre akadémikus kapta.

Nyito_The_NYSCF_Gala_Science_Fair_jj_KK_DW

2021. október 06.

Az orvosbiológiai kutatásban elért kiválóság és innováció előtt tisztelegve, filmsztárok társaságában köszöntötték Karikó Katalint és az mRNS-alapú vakcina fejlesztőit – magyar idő szerint – 2021. október 6-án kora hajnalban, a New York-i Őssejt Alapítvány gáláján. A Szegedi Tudományegyetem gratulál Karikó Katalinnak az eddig elért eredményeihez, elnyert díjaihoz.

kenyitjo

2021. október 06.

Teltházas programokat tartott a Kutatók Éjszakáján az SZTE Gyógyszerésztudományi Kar. A látványos kísérletek és vizsgálatok sok fiatal érdeklődését felkeltik, és nagyon egybecsengenek a kutatókról kialakult, általános képpel is.

Nyito_Nobel-aranyerem

2021. október 03.

Mit kell tudni a 120 éves Nobel-díjról? Egy csokorra való érdekességet gyűjtöttünk össze. Egyrészt abból az alkalomból, hogy az SZTE egykori rektora és kutatója emlékére rendezett kiállításon, az egyetem Dugonics téri épülete aulájában megtekinthető Szent-Györgyi Albert 84 éves Nobel-aranyérme. Másrészt azért, mert 2021 októberének első hetétől azt remélhetjük, hogy elhozza Karikó Katalin, az SZTE alumnája Nobel-díjának hírét.

NyitoJ_Katalin_Kariko_The_National_Inventors_Hall_of_Fame

2021. október 02.

Sorra kapja a jelentősebbnél jelentősebb tudományos és unikális elismeréseket Karikó Katalin. A legnagyobb „ékkő” sorsáról hírt adó 2021. évi „Nobel-hét” előtt megnéztük: szeptember utolsó és október első napjaiban milyen elismeréseket kapott a nemzetközi hírűvé lett, a Szegedi Tudományegyetemről indult magyar biokémikus. Kiderült: hat új és különleges „gyöngyszem” került az egyre hosszabb díj-sorozatba.

IMG_9426-001

2021. szeptember 30.

Az SZTE Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar Gellért Albert Anatómiai Múzeum emberi preparátum-gyűjteményének válogatása a József Attila Tanulmányi és Információs Központba költözött. A tárlókban torzó, alsó és felső végtagok, ér- és idegképletek is megtekinthetők. A centenáriumi kiállítás október 18-ig látogatható.

IMG_9476

2021. szeptember 30.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH), valamint a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) is szemléletformáló együttműködésbe kezd. A megállapodás célja, hogy az egyetemi polgárok felelősen gondolkodjanak a szellemi tulajdonról, felismerjék, hogy a saját karrierlehetőségeiket és a nemzetgazdaságot is erősítik, ha megfelelő oltalmakat szereznek szellemi alkotásaikra, újításaikra.

kutatok_ejszakaja_nyito

2021. szeptember 29.

A Szegedi Tudományegyetem idén több mint 300 programmal várta az érdeklődőket 2021. szeptember 24-én. A Kutatók Éjszakáján megnyíltak a laborok a látogatók előtt, akik színes és látványos kísérleteket követhettek figyelemmel. Képgaléria.

Nyito_Dr_Paul_Janssen_Award_KK_DW

2021. szeptember 29.

„Heuréka! – Megvan!” Ezt mikor érezte először kutatóként Karikó Katalin, aki az mRNS orvosi alkalmazási lehetőségéről először szegedi egyetemistaként hallott? Erre a kérdésre is válaszolt a Dr. Paul Janssen-díja bejelentésének napján, amikor a kitüntetést alapító J&J cég programján influenszerekkel és vakcinafejlesztőkkel találkozott.

Nyito_Kariko_K_francia_dija

2021. szeptember 28.

A törékeny mRNS-molekulán alapuló technológiát felfedezéseivel megalapozó Karikó Katalin kapta meg a legnagyobb francia kitüntetést, a Grande Médaille-díjat. Ebből az alkalomból a világhíressé lett tudós, az SZTE díszdoktora és volt hallgatója életútját is bemutatja a Francia Tudományos Akadémia honlapjáról elérhető kisfilm és sajtóközlemény.

IMG_9233

2021. szeptember 28.

Évtizedes múltra visszatekintő, világszerte „hungarikumnak” számító váz- és szívizom kutatások továbbfejlesztésén és nemzetközi versenyképességének erősítésén dolgoztak a Szegedi Tudományegyetem kutatói. A cél mindemellett a gyakorlati hasznosításra is alkalmas, alapkutatási ismeretek bővítése és egy fiatal, tehetséges kutatógeneráció pályára állítása volt.

weboldal_nyito_AI

2021. szeptember 28.

A közelmúltban zárult a „A mesterséges intelligencia matematikai alapjai”-t kutató, A Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Hivatal (NKFIH) által finanszírozott Nemzeti Kiválósági Program. Ez volt az első olyan nagyszabású kutatási program, amely azzal a célkitűzéssel jött létre, hogy hazánkat felzárkóztassa a gépi tanulás témakörében. A Szegedi Tudományegyetem is részt vett a konzorciumban 4 másik intézménnyel együtt ismertették eredményeiket 2021.09.17-én a zárókonferencián.

Kiemelt_Kariko_diszdoktor_Duke_Commencement_2020

2021. szeptember 27.

Meghökkentő találkozások és különös díjak kísérik 2021-ben az mRNS-terápiát felfedezéseivel megalapozó Karikó Katalint. A közel négy évtizedig visszhangtalanul, de keményen dolgozó kutatóra az utóbbi kilenc hónapban díjeső hull – a „köszönömtől” kezdve a díszdoktori címeken át a milliós pénzjutalommal is járó érmekig. Például 2021 szeptemberében öt rangos díj elnyeréséről kapott hírt, öt elismerést személyesen és kettőt virtuálisan vett át, s még nincs vége a hónapnak.

Nyito_Lasker_award_Kariko_Katalin_HU_

2021. szeptember 24.

A Covid-19 elleni modern vakcinák gyors kifejlesztését lehetővé tevő mRNS-technológiát felfedezéseivel megalapozó Karikó Katalin és munkatársa, Drew Weissman kapja a 2021-es Lasker-díjat. Az „amerikai Nobel-díjnak” is nevezett kitüntetés ismét reflektorfénybe állítja a Szegedi Tudományegyetemről indult Karikó Katalin kivételes teljesítményét, az alapkutatás jelentőségét, a tudósok együttműködéseinek mindannyiunk életére gyakorolt pozitív hatásait.

Albany-dij_Kariko_Katalin_nyitokep

2021. szeptember 22.

Az egész világ élőben nézhette a rangos orvostudományi kitüntetés, az Albany-díj átadó ünnepségét 2021. szeptember 22-én. Az Amerikai Egyesült Államok második legnagyobb szponzori támogatásával járó díjjal honorálta az Albany Orvosi Egyetem, hogy Karikó Katalin és Drew Weissman, valamint Barney S. Graham eredményei együttesen elvezettek a Covid-19 világjárvány elleni hatékony vakcinához.

mgk_borito

2021. szeptember 22.

Kibővített munkaállomások, korszerű eszközpark, klimatizált, oktatásra és kutatásra létrehozott helyiségek – megújult a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának Takarmányvizsgáló és Informatikai Laboratóriuma illetve az „A” előadó terme. A terem és a laboratórium ünnepélyes átadása előtt Dr. Mikó Edit, az SZTE Mezőgazdasági Karának dékánja, Prof. Dr. Kónya Zoltán, a Szegedi Tudományegyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese és Dr. Habil Tarkó Klára, a projekt szakmai vezetője tartott sajtótájékoztatót.

nyito_Kariko_nemet_dij

2021. szeptember 21.

A hírvivő RNS megelőzési és terápiás célú fejlesztése terén elért eredményeiért Karikó Katalin biokémikus, valamint az Özlem Türeci és Uğur Şahin orvos-házaspár kapja a 2022. évi „Paul Ehrlich- és Ludwig Darmstaedler-díjat”. A patinás, 70 éves kitüntetés a második olyan elismerés, amelynek együtt örül a Covid-19 betegség elleni küzdelemben kulcsszerepű BioNTech cég három vezetője.

radio_nyito

2021. szeptember 20.

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Jelenkortörténeti Tanszék tanszékvezetője Prof. Dr. Tomka Béla egy rádióműsorban beszélt a globalizációtörténet alapkérdéseiről. Az éter mellett nyomtatásban is találkozhatunk a tanszék oktatóinak gondolataival. Két új kiadvány jelent meg SZTE-s szerkesztésben.

KE_nyito

2021. szeptember 17.

Idén szeptember 24-én és 25-én lehet bepillantani a különböző tudományterületek titkaiba. A Kutatók Éjszakája alkalmából a Szegedi Tudományegyetem erre 334 lehetőséget kínál. Az Európa-szerte megrendezett, ingyenes eseménysorozat a tudományt és a kutatói életpályát népszerűsíti.

Nyito_Keio-dij

2021. szeptember 15.

„Az mRNS-vakcina kifejlesztéséhez vezető specifikus RNS-módosítás felfedezéséért” ítélték oda a Keio Orvosi Díjat Karikó Katalinnak – jelentették be japán idő szerint 2021. szeptember 15-én. A Szegedi Tudományegyetemen biológussá vált és biokémiából doktorált kutató munkássága elismeréseként érmet és 10 millió jen – körülbelül 27 millió forint – jutalmat kap.

IMG_7539

2021. szeptember 14.

Az amerikai Tudományos Akadémia magas presztízsű lapjának hasábjain, a PNAS-ben publikálták legújabb kutatási eredményüket a Szegedi Tudományegyetem kutatói. A kutatás azt a széles körben elfogadott kijelentést kérdőjelezi meg, miszerint minél inkább különbözik tőlünk valami, azt az immunrendszerünk annál könnyebben ismeri fel.

Penn_tulajdona

2021. szeptember 09.

A COVID-19 vakcinák gyors kifejlesztését tette lehetővé a módosított RNS-technológia, a világra szóló felfedezés, amely a Karikó Katalin és Drew Weissman kutatópáros érdeme. Ezt ismeri el a 2022-es Breakthrough-díj, amelynek élettudományi kategóriájában az mRNS úttörőit tüntetik ki – jelentették be 2021. szeptember 9-én. A 3 millió dollár pénzjutalommal együtt járó kitüntetést „tudományos Oscar-díjnak” is nevezik.

Nyito_Kariko_Katalin_Reischstein-erem

2021. szeptember 09.

Az orvostudomány területén a legrangosabb svájci díjat, a Reichstein-érmet vette át 2021. szeptember 6-án Karikó Katalin. A módosított nukleozidokat tartalmazó mRNS terápiás alkalmazását szabadalmaztató biokémikus, a BioNTech cég alelnöke, a Szegedi Tudományegyetem díszdoktora és egykori hallgatója ezzel „a Nobel-díj tágas előszobájába lépett”.

focinyitoko

2021. szeptember 08.

A 92. Ünnepi Könyvhét több programján is részt vettek a Szegedi Tudományegyetem földrajztudósai. Az eseményeken kiderült, hogy ha keressük a megoldásokat a klímaváltozás okozta környezeti kihívásokra, mint például az árvíz, belvíz, aszályveszély, akkor a földtudományokra és a földrajz által kínált komplex szemléletre a korábbinál is nagyobb szükség van a XXI. században.

otdk_plusz_nyito

2021. szeptember 03.

Az online formában megtartott 35. OTDK után, Szegeden személyesen is vendégül láthatták az Orvos - és Egészségtudományi Szekció tagozatainak első helyezettjeit a Hunguest Hotel Forrásban. Az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Plusz Orvos- és Egészségtudományi Szekciójának rendezvénye olyan esemény, melyet az Országos Tudományos Diákköri Tanács a korábbi Prezentációs Verseny helyett hozott létre.

WFP_9942-8

2021. augusztus 19.

A „Fenntartható Zöld Kémia és Mobilitás Kompetencia Központ létrehozása a Szegedi Tudományegyetemen” projekt kapcsán a közelmúltban a Szakmai Felügyelő Tanács hivatalos laborlátogatást tartott a Kompetencia Központban, amelyen bemutatták az eddig beszerzett eszközöket.

Nyito_DW_KK_Horwitz-dijas

2021. augusztus 17.

A Covid19 oltóanyagokkal kapcsolatos úttörő kutatásaiért Karikó Katalin és Drew Weissman nyerte el a 2021. évi Horwitz-díjat. Ezzel a kitüntetéssel több későbbi Nobel-díjas tudóst is elismertek már. Összegyűjtöttük az mRNS technológiát felfedezéseivel megalapozó világhírű kutató eddigi címeinek és érmeinek néhány érdekességét.

Virtus_programs_nyito

2021. augusztus 10.

A Szegedi Tudományegyetemen kiemelt figyelmet és támogatást kapnak a hallgatói és kutatói startup ötletek. Az SZTE Virtus programja, az innovatív ötletek megvalósulását szakértői tanácsokkal és esetenként anyagi támogatással is tudja segíteni. Az egyetemről indult startupok közül néhányan már a nemzetközi piac előszobájában várják ötleteik kiteljesedését.

vitamin_borito

2021. augusztus 10.

Ép testben, ép lélek – tartja a mondás, és ezt vallja az SZTE MK Élelmiszermérnöki Intézetének munkatársa dr. Gyimes Ernő, egyetemi docens is. Azt azonban csak kevesen hiszik el, hogy a most elfogyasztott görögdinnye, paprika vagy épp alma nagyban hozzájárul ahhoz, hogy miként vészeljük át az őszt illetve a telet. Az immunerősítő, természetes vitaminok az SZTE kutatásait is segítik!

Nyito_IMG_2652-1

2021. augusztus 10.

Világcsúcs a kémiában, hogy az SZTE Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszékén Czakó Gábor kutatócsoportja már kilenc atomból álló összetett rendszerben is pontosan követni tudja az atomi mozgást. Az ezt leíró tanulmányt 2021. augusztus 9-én hozta nyilvánosságra a Nature Chemistry. A vezető kémiai szaklap immár a harmadik cikket közli az SZTE elméleti kémikusaitól, ami egyetemi, és országos szinten is rekord.

nyito_weissman_kariko 2021. augusztus 07.

Tisztelgésül a szintetikus mRNS-alapú technológia szabadalmaztatójáról, Karikó Katalinról nevezték el a Pennsylvaniai Egyetem Perelman Orvosi Iskola új ösztöndíját. A vakcinakutatás és fejlesztés területén dolgozó kutatók számára alapított „Karikó ösztöndíjat” kinek adná a névadó? Ezt is megkérdeztük az SZTE világhírű alumnájától.

HP

2021. augusztus 05.

A kutatási eredményeket mihamarabb hasznosítsák a betegellátásban! Ez a transzlációs orvostudomány (TM) lényege. A Szegedi Tudományegyetemről indult új TM-modellről Prof. Dr. Hegyi Pétert, az SZTE, a PTE és az SE kötelékében is dolgozó kutatóorvost, a rangos Nature Medicine című szaklapban megjelent tanulmány vezető szerzőjét kérdeztük.

Hegedus_Alexandra1

2021. augusztus 04.

Miért választják még ma is kevesen a műszaki pályát a női hallgatók? Mennyiben befolyásoló tényező a környezet elfogadósága, és milyen külső lehetőségek segítik a nők elhelyezkedését a műszaki területen? – Hegedűs Alexandrát, az SZTE mechatronikai mérnök szakos hallgatóját kérdeztük.

kutatok_a_kozoktatasert_nyito

2021. augusztus 03.

Élen jár a közoktatás megújítását célzó kutatásokban a Szegedi Tudományegyetem. Minden negyedik projekt és az összes támogatás 33 százaléka a Szegedi Tudományegyetemen működő csoportoké.

IMG_2321

2021. július 27.

Rekord és siker, hogy a Szegedi Tudományegyetem Kémiai Intézetéből 6, azon belül egyetlen tanszékről 4 fiatal kutató nyerte el a Magyar Tudományos Akadémia 12 éve létező „Lendület” programjának támogatását. A „legLENDÜLETesebb” cím, e rendkívüli eredmény mögé néztünk, s újabb „leg”-ekre bukkantunk.

high_tech_ubi

2021. július 27.

Szakmérnöki szinten, online levelező oktatásban (blended learning) ismerkedhetnek meg az SZTE MGK hallgatói a kóser kertészettel. A Szegedi Tudományegyetem egyedülálló oktatásának keretein belül többek között kóser uborkatermesztést is lehet majd tanulni.

csoki_nyito

2021. július 22.

Harmadik lett a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencián a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának hallgatója, Csatári Enikő, aki a növényi tejhelyettesítők alkalmazhatóságát kutatta a pszeudotejcsokoládék fejlesztésében. Az SZTE elsőéves, MA-s Élelmiszerbiztonsági és -minőségi mérnök szakos hallgatója először mérettette meg magát az OTDK-n, ahol egy szoros verseny résztvevőjeként került a virtuális dobogó 3. helyére.

WFP_9593-5

2021. július 19.

A Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem alkotta konzorcium az „Ultragyors fizikai folyamatok atomokban, molekulákban, nanoszerkezetekben és biológiai rendszerekben” című projekt keretében, több területen a nemzetközi kutatások élvonalába helyezte az általuk képviselt alap- és alkalmazott kutatási irányokat. A zárórendezvényen értékelték az elért sikereket.

Nyito_SZTE_TTIK_mikroCT_csapat

2021. július 16.

Az élettudományi és fogorvostudományi kutatások, a régészeti és az anyagtudományi vizsgálatok eredményességéhez is hozzájárul az SZTE mikro-CT készüléke. A műszer révén például a 3D nyomtatott testek mechanikai tulajdonságairól is rangos tudományos lapokban publikáltak a Szegedi Tudományegyetem kutatói és partnereik.

Lendulet palyazat_nyito

2021. július 08.

Nemzetközileg kimagasló teljesítményű fiatal kutatók kezdhetik meg az Akadémia kiválósági programjának támogatásával áttörő eredményeket ígérő kutatásaikat hazai kutatóhelyeken. Az MTA Lendület Programjának 2021. évi 15 nyertese közé választották Juhászné dr. Csapó Editet, az SZTE Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszék egyetemi adjunktusát.

MTA_doktorok

2021. július 08.

71 kiváló kutató kapta meg a tudományos teljesítmény egyik legnagyobb elismerését: felavatták a Magyar Tudományos Akadémia új doktorait. A névsorban szereplő kutatók 17 százaléka szegedi egyetemi polgár.

Desktop

2021. július 07.

Második alkalommal adták át az MTA SZAB Pro Scientia Életműdíjat. A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Területi Bizottsága ünnepséget tartott. A Szegedi Tudományegyetemhez ezernyi szállal kötődő tudományos testület tisztségviselői közül többen is elismerésben részesültek.

Semmelweis_nap_nyito

2021. július 01.

A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Sürgősségi és Betegellátó Önálló Osztály (SBO) dolgozói egy különleges videóban elevenítik fel azokat a közös élményeket, amelyek az eltelt másfél év alatti küzdelemben segítettek. Azt vallják, hogy egymás támogatása és összetartás nélkül nem sikerült volna. A július 1-jei Semmelweis-nap alkalmából szeretnék megmutatni, hogy együtt milyen erősek, és egyben további sok erőt kívánnak a jövőbeni küzdelmekhez minden egészségügyi dolgozónak!

weboldal_nyito_otdk2021

2021. június 30.

2021-ben több különlegesség is egyedivé tette a Covid19 járvány miatt, a virtuális térbe költözött 35. Országos Tudományos Diákköri Konferenciát. Idén a megmérettetés 16 szekciójából, hallgatóink összesen 220 díjjal térhettek haza: 46 első, 62 második és 32 harmadik helyezést értek el, 80-an pedig különdíjat vehettek át.

ELI_1_of_3

2021. június 29.

Az ELI-ALPS Lézeres kutatóközpontban kialakított ideiglenes Covid-kórteremre nem volt szükség, mert az SZTE Járványügyi Ellátó Központja, a harmadik hullám tetőzésekor is folyamatosan és biztonsággal tudta ellátni a védekezéssel kapcsolatos egészségügyifeladatait, így ismét a lézereké lehet a főszerep a vastag betonfallal körülvett épületben. Az intézetben folyamatban van egy francia cég által fejlesztett, közel 7 milliárd forint értékű lézer berendezés installálása, amivel az SZTE kutatói – hasonlóan a külföldről érkező tudósokhoz - a világon egyedülálló kísérleteket végezhetnek.

FOK-mobil_Nyito_20210602 2021. június 28.

Magyarországon elsőként a Szegedi Tudományegyetemen segíti az ágyhoz kötött, súlyosan beteg gyermekek fogászati ellátását egy hordozható berendezés. Az 5 millió forint értékű, „BPR Swiss” svájci márkájú mobil fogászati kezelőegységet a Gyógyító Angyal Alapítvány adományozta az SZTE Fogászati és Szájsebészeti Klinikának.

Norbert-4

2021. június 25.

„Az a célom, hogy az mRNS technológiát minél többen használják Magyarországon is” – fogalmazott Pardi Norbert. Az SZTE alumnusa az új típusú koronavírus elleni mRNS alapú vakcina platform fejlesztésében kulcsszerepet játszott. Pardi Norberttől legutóbbi, 2021. június 21-i szegedi egyetemi látogatásán kértünk villáminterjút.

boritonak

2021. június 23.

A Szegedi Tudományegyetem és a Denti System Kft. által kifejlesztett új eljárás jelentősen növelheti a beültetett fogászati implantátumok élettartalmát, ezáltal javulhat az implantátummal rendelkezők életminősége. A kutatómunkát modern eszközpark segítette, az itt nyert tapasztalatokkal a jövőben a fogorvostanhallgatók tudása is gyarapodhat.

Desktop31

2021. június 21.

A Nemzetközi Űrállomás DESIS szenzorának programozott űrfelvételeit elemzik a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karának kutatói a Mezőhegyesi Ménesbirtok munkatársaival közös projektben. Az egyedülálló földmegfigyelési kísérlet kiváló lehetőséget nyújt a termesztett növények megfigyelésére a különböző fejlődési szakaszokban.

nyito

2021. június 18.

Az egész világon egyedülálló az a műtéti eljárás, amely a tüdőbetegek ellátását segíti az SZTE Sebészeti Klinika Mellkassebészeti Osztályán. A Dr. Furák József és Dr. Szabó Zsolt által kidolgozott módszer egy, már korábbról ismert és alkalmazott, gépi lélegeztetésen alapuló, illetve egy viszonylag új, a beteg spontán légzésével történő műtéti technikák ötvözete. Az új eljárás eddig már közel 80 ember életminőségén javított.

laser_szte

2021. június 16.

A EUGLOH szövetség online nyári egyeteme várja az érdeklődőket, akik nemzetközi szaktekintélyektől szeretnének tanulni és kreditre szert tenni.

borito

2021. június 15.

Miért jó fizikusnak lenni? „Mert számos más tudományterülethez kapcsolódik az itteni kutatómunka” – válaszolt a kérdésre Nagy Eszter, az SZTE egyik legnagyobb egysége, a Természettudományi és Informatikai Kar PhD-hallgatója, aki bemutatta, hogy az SZTE TTIK Fizika Intézetében az egyetemi hallgatók hogyan kapcsolódhatnak be a projektekbe. A legnagyobb videomegosztó portálról indulva kukkantsunk be együtt az Intézet laboratóriumaiba!


Jeddlik_anyos_dij

2021. június 09.

A koronavírus-járvány ellen küzdő kutatóknak, valamint a szellemi tulajdonvédelem terén kiemelkedően teljesítő szakembereknek ítélték oda a Jedlik Ányos-díjat. Az öt kitüntetett közül három – Dr. Karikó Katalin kutatóbiológus és Dr. Dékány Imre kutató vegyész, valamint Dr. Szecskay András jogász – kötődik a Szegedi Tudományegyetemhez.

fizika_nyito

2021. június 09.

A vezető egyetemek rangsorában rendre kiválóan szerepel az SZTE, a tudományterületekre lebontott listákon pedig folyamatosan tör a csúcs felé, többek között a fizika oktatásában. A Szegedi Tudományegyetemen végzett fizikusokat tárt karokkal várják a legnagyobb cégeknél és az olyan világszervezeteknél is, mint az MIT vagy a NASA.

pexels-chokniti-khongchum-3938022

2021. június 08.

A gyakran halálos kimenetelű betegségben szenvedők túlélési esélyeinek növelésén dolgoztak a Szegedi Tudományegyetem kutatói. A „Stay Alive!”, azaz a „Maradj Életben!” néven futó projektben nemcsak a laboratóriumokban, hanem a betegágy mellett dolgozók is kivették a részüket.

Bio_2

2021. május 27.

Egy régóta ismert és szerte a világban alkalmazott biotechnológiai eljárást bővítettek ki, és tettek gazdaságosabbá és környezettudatosabbá a Szegedi Tudományegyetem Biotechnológiai Tanszék és az SZBK Növénybiológiai Intézet együttműködő kutatócsoportjai. Az új recept szerint fűzfát is használnak a biogáz előállítására.

IMG_9717-002

2021. május 26.

A Szegedi Tudományegyetem gyógyszerész PhD hallgatója, Pamlényi Krisztián egy olyan gyógyszerelési módszert dolgozott ki allergiások számára, amelynek számos előnye van: nem kell lenyelni, gyorsan fölszívódik, és nagyon nagy mértékben, 80 százalékban képes hasznosítani a hatóanyagot. A fiatal kutató az SZTE Innovációs Díj 2020-on a Leginnovatívabb PhD munkáért járó díjat nyerte el.

tej_nyito

2021. május 26.

Valóban van antibiotikum benne? Nevezhetjük tejnek a növényi eredetű folyadékokat? Mi az a szupertej? Állatkínzás a nagyüzemi tejtermelés? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kereste a választ az a konferencia, amit az SZTE Mezőgazdasági Kara rendezett.

Nyito_SZTE_Biol_IMG_7451_UI

2021. május 21.

Szelfire kérték, autogramot is adott Karikó Katalin, mire a Szegedi Tudományegyetem központi épületéhez ért 2021. május 21-én. Délelőtt alma matere mai vezetőivel, majd az SZTE biológia épülete előtt egykori csoporttársaival találkozott. Óriási taps kísérte a Városháza előtti bejelentést: Karikó Katalin immár Szeged díszpolgára.

IMG_1170

2021. május 21.

Dr. Karikó Katalin május 21-én látogatott alma materébe, a Szegedi Tudományegyetemre, ahol kötetlen beszélgetésen vett részt az egyetem vezetőivel. A világhírű biokémikus a jövőbeli tudományos együttműködés lehetőségeiről is egyeztetett az intézmény kutatóival. A szegedi egyetem rektora felkérte Dr. Karikó Katalint a X. Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny díszelőadójának.

Novenytan_nyito

2021. május 21.

Kutató, oktató, feleség, anya – négy szerep melyet Ördögné Dr. Kolbert Zsuzsanna, az SZTE TTIK oktatója is ellát mindennap. A kutatónő 2021-ben elnyerte a Nők a Tudományban Kiválósági Díjat és a Fiatal Kutatók Akadémiájának tagjává választották. Növénybiológiai kutatásukban a fenntartható mezőgazdaságért dolgoznak munkatársaikkal közösen.

weboldal_nyito_fizika

2021. május 14.

Szép eredményeket értek el az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola tanulói a legutóbbi "Játsszunk fizikát!" versenyen. A centenárium alkalmából, a Szegedi Tudományegyetem korábbi kiemelkedő oktatóinak munkássága szolgáltatta a témaköröket.

kezirat_nyito

2021. május 12.

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Klasszika - Filológiai és Neolatin Tanszékének kutatói, Kasza Péter és Petneházi Gábor 2020 júliusában Trentóban találtak rá Báthory István történetírójának, Johannes Michael Brutus művének egy szinte teljesen ép, kétezer oldalas, a szerző által autorizált kéziratára. Gian Michele Bruto (1517–1592) célja az volt, hogy egyetlen nagy narratívában mutassa be a magyar hanyatlás idejét, Mátyás király halálától kezdve Báthory István erdélyi fejedelemmé választásáig, és egyben legitimálja az ország keleti részén berendezkedő Szapolyai-dinasztia uralmát.

sajtohir_cover

2021. május 11.

Az SZTE Alma Mater tizenegyedik alkalommal szervezte meg az Alumni Uni – Tudásműhely előadását, melyben Dr. Lengyel Balázst, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont munkatársát és Huszár Sándort, az SZTE Gazdaságtudományi Karának oktatóját látták vendégül. Az előadás mától az SZTE Alma Mater YouTube csatornáján is megtekinthető.


boritonak_3

2021. május 06.

A pályaválasztás előtt álló középiskolás korosztálynak szeretné élményalapú, alkotóműhely keretében bemutatni a természettudományos pálya színes világát és lehetőségeit a Sc’Up, a Richter Anna Díj pedagógiai kategóriájának győztes csapata - árulta el a tudománynépszerűsítő programmal ősszel országos turnéra induló négyfős csapat egyik tagja dr. Papp Benjamin, az SZTE ÁOK Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika, klinikai doktori iskolájának PhD-hallgatója.

lm_nyitojo

2021. május 06.

Több neves szaklap publikálta azokat a tudományos eredményeket, amelyeket a Szegedi Tudományegyetem kutatói értek el az agykutatás területén. Dr. Lőrincz László Magor az, SZTE TTIK Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszékének egyetemi docense és kollégái, svájci, amerikai és brit tudósokkal együttműködve vizsgálták az agy működését és gyógyszerezési lehetőségeit.

Mintatarolo_1_of_2

2021. május 06.

Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Szegedi Tudományegyetem fejlesztés alatt álló Biobankja. Elkezdték összeszerelni azt a világ élvonalába tartozó robotizált biobanki mintatároló rendszert, amely több millió biológiai minta tárolására ad lehetőséget. Az SZTE továbbá egyedülálló innovációval bővítette a Biobank kapacitását. BSL-2 laborokat épített ki, amelyek jelentős hátteret adhatnak a COVID elleni védekezés orvosbiológiai kutatásaiban, illetve diagnosztikájában.

nyito

2021. május 03.

A Szegedi Tudományegyetem Informatikai Intézete 2021. 04. 16-án és 17-én rendezte meg a VII. Szegedi Innovatív Informatika Verseny döntőjét. A résztvevő középiskolás diákok műszaki informatikai és informatikai szekciókban mutathatták be megoldásaikat az őket foglalkoztató problémákkal kapcsolatban. A megmérettetés a fiatal feltalálók körében idén is nagy sikernek örvendett.

meh_nyito

2021. április 30.

A zümmögők a Szegedi Tudományegyetemen falai között is különleges szereppel bírnak. Amellett, hogy az irántuk érdeklődőknek már több éve lehetőségük van kiváló szakemberektől elméleti tudást szerezni a létezésükről, Sipos József, növényorvosnak-méhészmesternek köszönhetően a gyakorlatban való működésük is elsajátítható.

a_gtk_otdk_eredmenye

2021. április 28.

Az SZTE GTK hallgatói 26 dolgozattal képviseltették magukat a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencián, ahol a 19 bezsebelt díjjal a kar a második legjobban teljesítő intézmény lett.

nyp

2021. április 28.

A Magyar Tudományos Akadémia animációja mindenki számára közérthetően és látványos módon mutatja be, hogyan véd meg a betegségtől az oltás.

nyito_tudomanyospalyazat

2021. április 27.

A Szegedi Tudományegyetem nemzetközi pályázatot hirdet a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottságával közösen. A „SZAB Tudományos Díj 2021” célja, hogy ösztönözze a 35 év alatti kutatókat, hallgatókat és középiskolás diákokat arra, hogy új eredményeket tartalmazó tanulmányokat készítsenek. A pályázaton indulhatnak Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád megyékben, valamint a Vajdaságban, illetve Temes és Arad megyékben élő kutatók és középiskolás diákok.

RING_nyito_

2021. április 27.

Természetes vizeink, de a csatornába kerülő szennyvizek is egyre több gyógyszerhatóanyagot és a felszínen közlekedő járművekből kicsöpögő olajat tartalmaznak, amelyek hatástalanítása komoly kihívást jelent. Emellett a nagy mennyiségben képződő szennyvíziszap hasznosítása is jelentős gazdasági probléma. Az SZTE kutatói a Fenntartható nyersanyag-gazdálkodás tematikus hálózat fejlesztése – RING 2017 pályázat támogatásával keresték a megoldást a problémákra. A manapság különösen fontosnak számító projekt alakulásáról Dr. Rákhely Gábort, az SZTE vegyészét, biológusát kérdeztük.

szgytv_nyito1

2021. április 23.

Szoros és színvonalas versengést hozott a IX. SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny döntője, amelyet a pandémia miatt online rendezett meg a Szegedi Tudományegyetem, április 22-én. A zsűri, a József Attila Tanulmányi és Információs Központban döntött a pontokról. A győztes a budapesti Deák Téri Evangélikus Gimnázium E300 nevű csapata lett.

Desktop25

2021. április 22.

A rezisztens baktériumok terjedésére állított fel új epidemiológiai modellt Röst Gergely, a Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézetének matematikusa a Semmelweis Egyetem két kutatóorvosával közösen. A modell a gyomorfekélyt, gyomorrákot és más betegségeket okozó fertőzés és az antibiotikum-rezisztencia kapcsolatát vizsgálja. A kutatás eredményei a rangos Nature Communications folyóiratban is megjelentek.

foldnapja_nyito

2021. április 22.

Akár újabb hidegháborúhoz is vezethet az a harc, ami a fogyóban lévő erőforrásokért zajlik - többek között erre a következtetésre jutott könyve írása közben Dr. Rakonczai János, aki a címbéli kérdésre keresi a választ.  Az SZTE TTIK Földrajzi és Földtudományi Intézetének emeritus professzorát, a Föld Napján kérdeztük a globális problémákról és azok megoldási lehetőségeiről.

pexels-artem-podrez-7048009

2021. április 21.

Az Első Országos Interdiszciplináris Éghajlatváltozási Tudományos Konferencián ismertették a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszék kutatóinak eddigi kutatási eredményeit a klímaváltozással kapcsolatosan.

otdk_ajtk__3_

2021. április 20.

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara összesen 34 hallgatóját nevezte a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára. A hallgatók és konzulenseik kiváló teljesítményének köszönhetően összesen 20 helyezést értek el, a mintegy 29 tagozatban.

csillagaszat_napja_HT_Nyito

2021. április 20.

Ma van a Csillagászat Napja, ebből az alkalmából készítettünk interjút Dr. Hegedűs Tiborral, aki március 15-én kapta meg a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést. Az SZTE oktatója jelenleg a bajai obszervatóriumot vezeti és oroszlánrészt vállalt a jövő csillagászainak megtalálásában és kinevelésében az elmúlt bő három évtizedben.

Nyito_NE_Janaky

2021. április 19.

A Nature Energy című rangos tudományos folyóiratban publikált az SZTE hat kutatója. A csoportot vezető Janáky Csaba, az SZTE Kémiai Intézete Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszékének egyetemi docense 2021-ben elnyerte a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést. A kutatót a kétféle elismerés előzményéről és hatásáról kérdeztük.

nyito_muemleki_vilagnap20210418

2021. április 18.

Szeged patinás épületeibe költözött a tudomány, miután 1921-ben a város befogadta a Kolozsvárról száműzött magyar egyetemet. A tudomány szegedi házait bemutató cikksorozatunk élén a 2 legrégebbi helyszínről gyűjtöttünk 9-9 kevéssé ismert információt az április 18-i műemléki világnap alkalmából.

Kereszty_Eva

2021. április 16.

Az M1 sorozatában orvosok, professzorok beszélnek arról, mennyire fontos, hogy a lehető legtöbb embert beoltsák a koronavírus ellen. Ezúttal Dr. Kereszty Évát, az SZTE Igazságügyi Orvostani Intézetének tanszékvezetőjét kérdezték, aki elmondta, egyes betegeknél olyan gyors volt a megbetegedés, hogy a kórházig sem jutottak el. Ezért fontos a megelőzés.

tothlarissza_nyito

2021. április 16.

Tóth Larissza, az OTDK előadására készülve, a koronavírus fertőzés miatt, lázasan is gyakorolta az előadását. Megérte, hiszen I. díjat és különdíjat is nyert a Testnevelés- és Sporttudományi szekcióban. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karán, sport- és rekreációszervező szakon végzett ifjú kutató dolgozatának témája, az újszegedi Erzsébet Ligetben sportolókra irányult, akiket többször is futás közben kérdezett.

martinek_nyito

2021. április 16.

A Szegedi Tudományegyetem ÁOK Orvosi Vegytani Intézetének professzora egy olyan kutatáshoz írt publikációjával érdemelte ki az elismerést, amelynek segítségével új diagnosztikai módszereket és antibakteriális szereket fejleszthetnek ki.  Az online díjátadón egy Nobel-díjjal kitüntetett biokémikus is előadást tartott.

Lovesdetektor

2021. április 15.

Megkezdődött az éles tesztelése, annak a lövésdetektornak, amellyel szegedi tudósok az afrikai elefántokat akarják megvédeni az orvvadászoktól. A már korábban Innovációs Díjjal kitüntetett lövésdetektorokat Kenyában próbálják ki. Az afrikai elefántok nyakába akasztva a könnyű és ultra alacsony fogyasztású berendezés riaszt, ha az elefántcsontra utazó orvvadászok lövést adnak le.

OTDK_3szekcio

2021. április 13.

Sokakat érintő, jelentős témákat dolgoztak fel az egyetemisták az elmúlt héten az SZTE által szervezett seregszemlén. Egyedülálló módon, a Szegedi Tudományegyetem három szekciónak adott otthont a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencián. A Fizika, Földtudományok és Matematika, a Testnevelés- és Sporttudományi Szekció mellett, az Orvos- és Egészségtudományi szakma fiatal kutatói is prezentálhatták dolgozataikat.

137606793_110191767676798_8198492708675653817_n

2021. április 12.

A számok nyelvén foglaljuk össze a 2021. április 6-9. között a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) által rendezett 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Fizika, Földtudományok és Matematika (FiFöMa) Szekció rendhagyó, online programsorozatának főbb történéseit.

IMG_9728-001

2021. április 07.

77 tagozaton 520 pályamunkával versenyeznek a 35. Orvos- és Egészségtudományi OTDK-n, amelynek idén a Szegedi Tudományegyetem a szervezője. Az április 6-i, sajtótájékoztatóval egybekötött megnyitó az ÁOK Youtube csatornáján visszanézhető.

OTDK_fifoma2

2021. április 06.

296 dolgozatot neveztek a 35. OTDK Fizika, Földtudományok és Matematika Szekcióba (FiFöMa). A szervező, az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar a virtuális térben is népszerűsíti a 2021. április 6-9. közötti online előadássorozatot és a kísérő programokat.

fizio_nyito

2021. április 01.

A Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kara, jelentős mértékben bővítette fizioterápiás eszközparkját. A beszerzett készülékek az oktatás és a kutatás terén is új távlatokat nyitnak.

rektori_kiemelt_nagy

2021. április 23.