Bezár

Kiemelt hírek

2024.05.06.
7 perc

Középiskolásoknak szóló számítógépes modellezési videósorozatot készít Dr. Földi Péter egyetemi docens az SZTE Fizikai Intézet Elméleti Fizikai Tanszékének vezetője. A 6. részénél tartó sorozat Fizika és Python - játék és modellezés címmel érhető el, és célja, hogy szórakoztató metodikával vezesse el a fiatalokat a numerikus számítások heuréka élményéhez.

2024.05.06.
7 perc

Dr. Földi Péter egyetemi docens az SZTE Fizikai Intézet Elméleti Fizikai Tanszékének vezetője

2024.05.06.
4 perc

Tatár Botond, „A Szegedi Tudományegyetem és a Nobel-díj” című alkotói pályázat győztes versének szerzője orvosnak tanul az SZTE-n. Mióta és miért ír verseket? Mi ihlette a nyertes verset? Milyen orvos szeretne lenni? Ezekről is kérdeztük a hallgatót, aki Karikó Katalinról és Szent-Györgyi Albertről is írt a Kettő fényes aranytégla című díjnyertes költeményében.

2024.05.06.
4 perc

A_Ketto_fenyes_aranytegla_szerzoje_elott_ketto_fenyes_karrierlehetoseg_is_all_nyito

2024.05.03.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar, Fogorvostudományi Kar és Gyógyszerésztudományi Kar külföldi hallgatóinak egyesülete, az International Student Union of Szeged (ISUS) megrendezte a 11. Nemzetközi Kulturális Estet. A hagyománnyá vált esemény idén április 26-án a Pick Arénában kapott helyet.

2024.05.03.
3 perc

ICE_S-39

Legújabb híreink

2024.05.07.
2 perc

Az LHT május 15-én az SZTE-n teszi mindenkinek jobbá a napját játékokkal, számlanyitási lehetőséggel, kvízekkel, nyereményekkel, chill zone-nal, szóval nem lesz érdemes kimaradni a buliból.

2024.05.07.
2 perc

lc

2024.05.06.
2 perc

„Hallgatói sikerességet támogató mentorprogramok a Szegedi tudományegyetemen” címmel szervezett bemutatkozó workshopot az SZTE IKIKK Oktatás Modernizációs és Innovációs Klaszter 2024 május 2-án a Szegedi Tudományegyetem Rektori épületében.

2024.05.06.
2 perc

IMG_9088-001

2024.05.06.
3 perc

A PC Trade Systems munkatársainak jelentős része a Szegedi Tudományegyetemen szerzett diplomát. Tanulmányaik befejeztével sem szakadnak el az alma matertől: az IT vállalkozás szakemberei nemcsak vendégoktatóként vannak jelen az SZTE-n, hanem különböző egyetemi projektekben is dolgoznak.

2024.05.06.
3 perc

SZEBIT2023

2024.05.03.
1 perc

Az SZTE Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ immár 30 éve nyújt különböző szolgáltatásokat a hallgatók számára, segítve őket az egyetemi élet kihívásaival való megküzdésben és sikeres tanulmányaikban.

2024.05.03.
1 perc

30evesazEETK

2024.05.02.
1 perc

2024. június 20-23. között Budapesten rendezik meg az Olimpiai Kvalifikációs Sorozatot, mely során a gördeszka, a BMX Freestyle, a sportmászás és a breaking legjobb versenyzői mérik össze tudásukat. Egy ilyen összetett, négy sportágból álló rendezvény nem valósulhat meg önkéntesek nélkül.

2024.05.02.
1 perc

pexels-viktor-smith-olimpiai_kvalifikacios

2024.04.30.
2 perc

Megújult környezetben folytatja működését Szegeden a csecsemő és gyermek alapellátási ügyelet május 2-ától. A Gyermekklinika szakambulanciái is költöznek, május 6-tól a klinika melletti, lapos tetős épületben folytatják a rendelést.

2024.04.30.
2 perc

KJA-Number-5109

2024.04.30.
2 perc

Bozóki Zoltán professzor, az SZTE Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék, illetve a Fotoakusztikus Kutatócsoport vezetője nyerte el idén a Magyar Aeroszol Társaság Zsigmondy-díját, melyet a XVI. Magyar Aeroszol Konferencián vehetett át Szarvason.

2024.04.30.
2 perc

zsigmondy_dij1

Írjon nekünk!

Kérdése van valamely hírre vonatkozóan? Hírt küldene a Szegedi Tudományegyetem sajtóirodájának? Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!

Kutatás

Tudományos konferenciát rendeztek a Szegedi Tudományegyetemen „FÖLDRAJZ 100 Szeged - A szegedi földrajzi felsőoktatás centenáriuma” címmel 2024. április 26-án, az SZTE TTIK Földrajzi és Földtudományi Intézetében. A konferencia bemutatta a 2024 évben centenáriumát ünneplő földrajzos (földrajztanár és geográfus) képzés a Dél-Alföldi régió társadalmi, gazdasági fejlődésében betöltött szerepét.

2024.04.29.
5 perc

Evszazados_tudassal_es_modern_kutatasokkal_a_Fold_elheto_jovoejeert_nyito

Tizennyolcadik alkalommal adták át az SZTE Alma Mater presztízsdíját április 23-án, amelyet a Szegedi Tudományegyetem öregdiák szervezete minden évben azon cégnek ítél, amely kiemelt foglalkoztatója az SZTE-n végzett hallgatóknak, szoros kapcsolatot ápol az intézménnyel és támogatja céljainak megvalósítását. A 2024-es díjazott, a CAS Software Kft. a díj történetében immáron a második cég, amelyik duplázni tudott, és 2011. után újra használhatja az „SZTE Alma Mater Díjazott” címet.

2024.04.23.
5 perc

A_CAS_Software_Kft._kapta_az_idei_SZTE_Alma_Mater_dijat_nyitokep

Karikó Katalin, az SZTE Nobel-díjas kutatóprofesszora szegedi látogatását színesítette az a rendhagyó növényismereti óra, amit a Füvészkertben tartottak a Szegedi Tudományegyetem hallgatóinak. Az egyetem legújabb díját alapító kutatónő a tanóra után megismerkedett azokkal a botanikai ihletésű kerámiaszobor-tervekkel is, amelyek a Tudós nők ösvényét díszítik majd. Karikó Katalin a kukorica szimbólumot választotta magának.

2024.04.17.
4 perc

Kariko_Katalin_STI_KJA-1817

Gyógyítás

Az egészségügyben használod az angolt? Oktatsz angolul? Vannak külföldi kollégáid, hallgatóid, pácienseid? Tanulnál még többet, plusz keresetre is vágysz? Érdeklődsz az egészségügyi szaknyelv iránt? Írsz tudományos közleményt? Segíthetünk hibrid képzéseinkkel!

2024.04.18.
1 perc

Angol_eu_nyiltnap

Karikó Katalin, az SZTE Nobel-díjas kutatóprofesszora szegedi látogatását színesítette az a rendhagyó növényismereti óra, amit a Füvészkertben tartottak a Szegedi Tudományegyetem hallgatóinak. Az egyetem legújabb díját alapító kutatónő a tanóra után megismerkedett azokkal a botanikai ihletésű kerámiaszobor-tervekkel is, amelyek a Tudós nők ösvényét díszítik majd. Karikó Katalin a kukorica szimbólumot választotta magának.

2024.04.17.
4 perc

Kariko_Katalin_STI_KJA-1817

Prof. Dr. Karikó Katalin 2024. április 16-án, kedden délelőtt az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban (TIK) bejelentette, hogy felajánlotta Nobel-díját és a díjjal járó több mint félmillió dollárt a Szegedi Tudományegyetemnek. Az SZTE kutatóprofesszora élménybeszámolót is tartott a Nobel-díj átadását megelőző, svédországi eseményekről és a díjátadóról.

2024.04.16.
7 perc

KJA-2207

Oktatás

Tudományos konferenciát rendeztek a Szegedi Tudományegyetemen „FÖLDRAJZ 100 Szeged - A szegedi földrajzi felsőoktatás centenáriuma” címmel 2024. április 26-án, az SZTE TTIK Földrajzi és Földtudományi Intézetében. A konferencia bemutatta a 2024 évben centenáriumát ünneplő földrajzos (földrajztanár és geográfus) képzés a Dél-Alföldi régió társadalmi, gazdasági fejlődésében betöltött szerepét.

2024.04.29.
5 perc

Evszazados_tudassal_es_modern_kutatasokkal_a_Fold_elheto_jovoejeert_nyito

Nagy érdeklődés kísérte az Aerobik Maratont, a SZTEsi Maraton Programsorozat harmadik eseményét. A korábbi alkalmakhoz hűen a résztvevők létszáma ismét meghaladta a 300 főt április 17-én az SZTE Sportközpontban.

2024.04.25.
2 perc

Aerobik_Maraton_Valogatott_14

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Történeti Intézet Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszék, valamint az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola közösen szervezte meg a Báthory István Középiskolai Történelem Tanulmányi Versenyt. Az ünnepélyes eredményhirdetésen Prof. Dr. Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora is méltatta a kezdeményezést.

2024.04.24.
5 perc

KJA-Number-7093

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Magazinok

SZEM_2024

Szegedi Egyetem Magazin
SZEM - Szegedi Egyetem Magazin - az egyetem tükre

Nézze meg a Szegedi Egyetem Magazin 2024 számát!

SZEM_2024_ENG

Szegedi Egyetem Magazin
SZEM - Szeged University Magazin

Nézze meg a Szegedi Egyetem Magazin 2024 számát angol nyelven!

Heureka

Heuréka Magazin
Heuréka Magazin

Nézze meg a Heuréka Magazin legújabb számát!

SZEM klinika

Klinika Magazin
Klinika Magazin

Töltse le az SZTE Klinika Magazin legújabb számát!

AMM

Alma Mater Magazin
Alma Mater Magazin

Nézze meg az SZTE Alma Mater Magazin legújabb számát!

SZTEminarium_

SZTEminárium
SZTEminárium

Nézze meg a SZTEminárium magazin legújabb számát!

Szeretnél értesülni legfrissebb híreinkről?

Iratkozz fel a Szegedi Tudományegyetem SZTEInfo hírlevelére!