A tanszékről

Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszék története

1921-ben a Kolozsvárról érkező földrajzkutatók a Dugonics tér 13. szám alatti épületben nyertek ideiglenes elhelyezést és Márki Sándor irányításával megalakult a Történeti és a Földrajzi Intézet. 1924-ben Kogutowicz Károly került – az ettől fogva önálló – Földrajzi Intézet élére, aki komoly erőfeszítéseket tett a tárgyi eszközök gyarapítására. Legfontosabbnak tartott munkái közül a különféle tematikus térképeket, valamint a Dunántúl és Kisalföld című kétkötetes könyvét kell megemlíteni. 1925-től Földrajzi Intézet, Meteorologiai Observatorium, Seismografiai Observatorium lett az Intézet hivatalos elnevezése.


A Szegeden alapítandó egyetem számára felajánlották a Magyarországi Vasúti Központi Leszámoló Hivatal 1912-ben átadott épületét, amely 1925-ben, a hivatal megszűntével került az egyetem tulajdonába. A Földrajzi Intézet a földszinten nyert elhelyezést, majd 1930-ban a 3., 4. és 5. emeletre költözött.


1944 őszén az egyetemet Sopronba irányították. 1944. novemberében, közvetlenül a szovjet csapatok szegedi bevonulása után, itt újra megkezdődött az oktatás. 1945. augusztus 4-én Prinz Gyulát nevezték ki intézetvezetőnek.


1952-ben kettévált a Földrajzi Intézet: Prinz Gyula vezetésével megalakult az I. számú Földrajzi Intézet, Wagner Richárd pedig a II. számú Földrajzi Intézet vezetője lett. A II. számú Földrajzi Intézetben (1954-től Éghajlattani Tanszéken) elindultak a makro- és mikroklíma kutatások, így az 5. szinten elkészülhetett az egyetemi meteorológiai állomás is. 1959-ben jelent meg az Acta Climatologica első kötete, amely a tanszék nemzetközileg ismert folyóirata ma is.


1972-ben elhunyt Wagner Richárd, utóda Péczely György lett, aki két alapvető klimatológiai tankönyvet jelentetett meg. Vezetése alatt a tanszéki kutatások fő iránya a szinoptikus klimatológia lett, valamint kiépült a szegedi városklíma állomáshálózat, amely 3 éven keresztül működött. 1984-es, korai halála után a tanszéket Juhász János, majd annak őszi halála után Jakucs László irányította megbízottként.


1986 nyarától – 1995-ös nyugdíjazásáig – Koppány György volt a tanszék vezetője. Az ő vezetése során új kutatási irányokként jelentkeztek a történeti klimatológia, a sztratoszférikus ózon tanulmányozása, valamint az aszály-előrejelzési vizsgálatok és elkezdődtek az átfogó városklimatológiai kutatások.


1995-2006 között Keveiné Bárány Ilona volt az Éghajlattani, majd 1997-től új nevén az Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszék vezetője. Ő az első hazai női geográfus, aki elnyerte az MTA doktori címet (2003), és az ő vezetésével bővült a tanszék kutatási és oktatási területe a tájföldrajzi vizsgálatokkal. 2007-től Unger János vette át a tanszék irányítását.


Napjainkban a tanszék több alapozó kurzust lát el a földrajz, földtudomány, környezettan, környezetmérnök és fizika alapképzésben. A meteorológia-klimatológia, a térképészet és a tájökológia tárgyak jelentős hallgatói létszámmal képezik a tanszék oktatómunkájának az alapját. Ugyanakkor bekapcsolódik az mesterképzésekbe (Geográfus, Földtudomány és Környezettudomány) is alkalmazott (klimatológia, térképészet, tájökológia) kurzusokkal. A tanszék kutatómunkája szorosan kapcsolódik az oktatáshoz, jelenlegi szerteágazó profilját a következő területek alkotják: városklimatológia, humán bioklimatológia, turizmusklimatológia, tájökológia, ökoszisztéma szolgáltatások.