Kiemelt_UNKP

Az SZTE 228 polgára nyerte el az Új Nemzeti Kiválóság Program támogatását

Fiatal tehetségeit ünnepelte a Szegedi Tudományegyetem 2018. december 18-án: az Új Nemzeti Kiválság Program ösztöndíját elnyert 228 hallgató és kutató vehette át a támogatásról szóló oklevelet.

A kiválóságok elit közössége új tagokkal gyarapodott a Szegedi Tudományegyetemen azzal, hogy 2018. december 18-án átadták az Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjában részesülő 228 fiatal számára a támogatást elismerő oklevelet. Az SZTE központi épület dísztermében tartott ünnepségen Vinkó Ráhelnek, az SZTE Zeneművészeti Kar (ZMK) Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) ösztöndíjában részesült hallgatójának az előadásában J. S. Bach: Largo a C-dúr szólószonátájának egy részlete csendült fel.


UNKP_nyitany


– Tehetségesek, kreatívak, rátermettségüket képesek kamatoztatni, és eredményeket érnek el – jellemezte az Új Nemzeti Kiválóság Program támogatását elnyerő egyetemi polgárokat az SZTE oktatási rektorhelyettese. Dr. habil. Gellén Klára köszöntőjében utalt Liszt Ferenc gondolatára, mely szerint alkotó fantázia nélkül nincs művészet, nincs tudomány és nincs kritika sem.


– Felelősséggel jár a tehetség. A szegedi egyetem felelőssége is, hogy az itt tanuló és dolgozó tehetségek kibontakozását megfelelő támogatással segítse – húzta alá köszöntőjében az oktatási rektorhelyettes. Albert Einsteint idézve hangsúlyozta: megfelelő feltételeket kell teremteni a diákoknak ahhoz, hogy tanulni tudjanak. Ehhez az SZTE kiváló szellemi központ, mentorokban bővelkedő közösség, ami biztosítja versenyképességét a hazai és nemzetközi felsőoktatási térben.


UNKP_taps

– Az SZTE új tudós és művész generációjának tagjai rendelkeznek azzal a felkészültséggel, amellyel formálják környezetüket, változtathatnak a világon. Ehhez azonban nyitottnak kell lenniük, széles perspektívában kell gondolkodniuk, új és új utakra lépve eltökélten kell cselekedniük – sorolta a kiválóság jellemzőit Dr. habil. Gellén Klára. A tanulás, az önképzés, a külföldi tapasztalatszerzés során felhalmozott ismereteiket itthon, illetve a Szegedi Tudományegyetemen hasznosítva hozzájárulhatnak ahhoz, hogy alma materük és munkahelyük még vonzóbb legyen a világ különböző országaiból érkező hallgatók, egyetemi oktatók és kutatók számára is.


A kiválósági ösztöndíj, az ÚNKP lényege – az SZTE oktatási rektorhelyettese szerint – elismerése az eddigi jó munkának és biztatás az értékteremtésre.

 

Az ÚNKP okleveleket a kiválósági program támogatását elnyert egyetemi polgároknak Dr. habil. Gellén Klára oktatási rektorhelyettes és Prof. Dr. Badó Attila, az SZTE Tehetségpont vezetője nyújtotta át.


Az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar ÚNKP-ösztöndíjasai: Árvai Gergő, Batiz Krisztián, Botos Mihály Bálint, Hadabás Fanni, Krusóczki Bence, Németh Kata, Stricz Walter Roland, Szabó Emil, Zsurzsa Zsolt József, dr. Pászka Imre Ágoston, Kálmán Renáta, Márki Dávid dr., Szaniszló Réka Brigitta, Szivós Kristóf, Tribl Norbert dr., Dr. Varga Norbert, Csécsei Kitti, Fülöp Viktor Gergő.


Az SZTE Általános Orvostudományi Karról ÚNKP támogatásban részesült: Czikkely Márton Simon, Fejes Roland, Kiss Szabolcs, Meszlényi Valéria Éva, Nászai Anna, Nógrádi Bernát, Pálinkás Eszter Dalma, Tóth Réka, Büki Alexandra, Dr. M. Tóth Orsolya, Giricz Zsófia, Kozák Gábor, Kozma Mihály, Madácsy Tamara Éva, Molnár Kinga, Kincses Annamária, Somlyai-Popovics Nikoletta, Kókai Dávid, Moldován Norbert, Bozó Renáta, Erdei Lilla, Kincses Bálint Dr., Vékony Teodóra, Veréb Dániel Dr., Kiss András Attila, Pálinkás Hajnalka Laura, Ábrahám Ágnes, Balázs Zsolt Dr., Kovács Mónika Gabriella, Szili Petra Éva, Dr. Ignáthné Pallagi Petra, Dr. Ördög Balázs, Koncz István Dr., Manczinger Máté Dr., Nagy Norbert Gyula, Ricza Tamásné Venglovecz Viktória Dr., Sárközy Márta Dr., Szabó Kornélia Ágnes Dr., Szalárdy Levente Dr., Zádori Dénes Dr., Fodor Nikolett.


UNKP_20181218
A rendezvényen készült képek itt megtekinthetőek.
 

Az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar ÚNKP-ösztöndíjasai: Bognár Renáta, Farkas Mónika Kitti, Marx Éva, Resócki Rolland, Tóth Zsolt, Berczeli-Nemcsényi Alex, Csík Ádám Lajos, Csőke Márk, Dávid Benjámin, Gurka Éva Mária, Farmasi Lilla, Gules Christiana, Szűcs Kata Ágnes, Tóth Zsuzsanna, Szabó Ferenc, Gál-Szabó Zsófia Gabriella, Kósa Maja, Nagy Krisztina, Takács Nikolett, Kubitsch Rebeka Judit, Varga Marianna, Brandl Gergely, Gorcsa Oszkár, Lengyel Ádám, Szegvári Zoltán, Fejes József Balázs Dr., Gellérfi Gergő, Habók Anita dr., Kinyó László Dr., Must Anita Dr., Schirm Anita, Tamási Zsolt-József, Varga Anikó.


Az SZTE Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar ÚNKP-ösztöndíjasai: Kószó Lilla, Varga Ildikó, Dakó József, Finta Regina.


Az SZTE Fogorvostudományi Kar polgárai közülk ÚNKP támogatásban részeült: Gogl Krisztina, Skolnikovics Máté, Szabó Árpád László, Dr. Sáry Tekla, Körmöndiné Dr. Buzás Krisztina Dr.


Az SZTE Gazdaságtudományi Kar ÚNKP-sai: Mészáros Mercédesz, Czékus Ábel, Juhász Sándor.


UNKP_GYTK


Az SZTE Gyógyszerésztudfományi Kar polgárai közül az ÚNKP részese: Háznagy Márton Benedek, Uhljar Luca Éva, Benke Zsanett Amália, Bús Csaba, Dr. Benke Edit, Dr. Lőrinczi Bálint, Gombkötő Dániel, L. Kiss Eszter, Mészáros Rebeka Ildikó, Orosz Tímea, Stefkó Dóra, Vágvölgyi Máté, Zsikó Stella, Csupor Dezső Dr., Hunyadi Attila Dr.


Az SZTE Juhász Gyula Pedagógógusképző Kar ÚNKP-ösztöndíjasai: Bálint Anita, Csány Júlia, Gereczné Deák Zsuzsanna Éva, Nyúl Zsófi, Ótott-Kovács Réka, Dinnyés Katalin Julianna, Horváth Alexandra Enikő, Kávai Zsuzsanna, Polcsik Balázs József, Szűcs Tímea.


Azt SZTE Mezőgazdasági Kar ÚNKP-támogatásban részesült polgárai: Balogh Csaba, Pap László, Szilágyi Szabina, Dr. Vásáry Miklós.


Az SZTE Mérnöki Kar ÚNKP-ösztöndíjasai: Ács Eszter Jennifer, Gyurkó Csilla, Szerencsés Szabolcs Gyula, Jákói Zoltán Péter, Sipos Áron, Szerencsés Szabolcs Gyula, Szpisják-Gulyás Nikolett, Lemmer Balázs, Veréb Gábor Dr.


800

Az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar hallgatói és kutatói közül az ÚNKP támogatását elnyerte: Juhász Dániel, Papp Paszkál, Csuvik Viktor, Francia Dóra, Gera Imre, Gergely Cecília, Hermann Enikő, Kiss Márton Attila, Lantos Emese, Nagy Zsuzsánna, Porkoláb Gergő, Szivós Ádám, Czékus Zalán, Igaz Nóra, Molnár Árpád, Szebenyi Csilla, Tóth Eszter Judit, Varga Torda, Zajta Erik, Bókon András, Horváth Mercédesz, Magashegyi István, Mitnyan Tibor, Nagy Eszter, Racskó Bence, Csete Ákos Kristóf, Kovalcsik Tamás, Martyin-Csamangó Zita, Mészáros Előd, Szemerédi Máté András, Tóth Bettina, Tóth Emese, Vida György, Katona Melinda, Lékó Gábor, Szűcs Judit, Buchholcz Balázs, Hajdu Bálint, Hursán Dorottya, Juhász Ádám, Kecsenovity Egon, Kéri Albert, Timár Zita, Bozóki Tamás, Dukic Barbara, Kása Zsolt, Módra Gábor, Gaál Marcell Gábor, Kószó Eszter, Kunosné Nedényi Fanni, Tekeli Tamás, Vörös-Kiss Anett, Ajtai Tibor Dr., Bánhelyi Balázs Dr., Dénes Attila Dr., Dr. Kintses Bálint, Dr. Enyedy Éva Anna, Dr. Kevei Péter, Dr. Raucsikné Dr. Varga Andrea Beáta, Dr. Ughy Bettina, Dr. Veszelka Szilvia, Farkas Elek Attila, Galgóczi László Norbert Dr., Janovák László Dr., Juhászné Dr. Csapó Edit , Keresztes Zoltán Dr., Kredics László Dr., Maróti Gergely Dr., Mernyák Erzsébet Dr., Nagy Béla Dr., Nyergesné Dr Illés Erzsébet , Ördögné Kolbert Zsuzsanna Dr., Pusztai Béla Gábor Dr., Sebők Dániel Dr., Sipos György Dr., Szabó Áron, Szebeni Gábor János, Takó Miklós Dr., Tóth László Dr., Van Leeuwen-Dr. Polner Mónika, Wilhelm Imola Dr., Gyuris Imre.


Az SZTE Zeneművészeti Kar ÚNKP-ösztöndíjasai: Vinkó Ráhel, Molnár Eszter, Szives Márton Gábor.

 

UNKP_ZMK


Az SZTE ÚNKP oklevél átadó ünnepség fogadással zárult. Az SZTE ZMK hallgatója Szives Márton Gábor, harmadik alkalommal nyerte el az ÚNKP támogatását, az ifjú tehetség marimba hangszeren bemutatott interaktív programja megkoronázta az SZTE Új Nemzeti Kiválóság Programot is köszöntő rendezvényét.


SZTEinfo, kép és szöveg – Újszászi Ilona